- Elpakoltátok az összes cuccotokat ? - kérdezte Susan miközben pakoltunk ki a hotelszobánkból
- Igen, mindent - vágtuk rá kórusban Roberttel
A repülőútból nem sok mindenre emlékeztem mert szinte végig aludtam.
- Kicsim, most már ébredj - szólt nekem Sue
- J-jól van - nyitogattam fáradtan a szemem
*Egy héttel később*
- Na mehetünk ? - forgatta meg az ujján a kocsi kulcsot Robert
- Hova ? - néztem rá döbbenten
- Hát beiratkozni az új sulidba
- De hát még van két nap
- Már csak két nap - javította ki - éppen ezért kell most elintézni mindent, na gyere - türelmetlenkedett
Nem tudom miért lettem hirtelen ideges, a gyomrom görcsbe rándult mikor Robert felhozta ezt az egész iskola dolgot...tudom hogy muszáj suliba járnom, de olyan jó volt egész szünetben nem gondolni a tanulásra és az azzal járó feszültségre...
Robert leállította a kocsit és rám nézett.
- Drágám, tudom hogy nagyon félsz ettől az egésztől...új emberek, új környezet...de biztos leszek benne hogy mindenki kedvelni fog, és hát iskolába meg, akármennyire is nem tetszik , muszáj járni..
- Johnny Depp is otthagyta a sulit mégis világsztár lett belőle - mondtam nyomatékosan
- De te nem vagy Johnny Depp, és nem hagyod ott az iskolát - jelentette ki Robert
Kiszálltunk a kocsiból..én egy ideig csak álltam és figyeltem az iskola épületét, Robert oda jött mellém és átkarolta a vállamat, vettem egy nagy levegőt és elindultunk az iskola felé.
Bementünk,megkerestük az igazgatói irodát..Robert bekopogott.
- Jöjjön be - hallatszott bentről egy hang
- Jó napot, Robert Downey Jr vagyok - fogott kezet az igazgatóval - beszéltem már múltkor magával, hogy szeretném beíratni ide a unokahúgomat - mutatott rám, utána oda adott minden papírt amit kellett. Az igazgató beleolvasott mindegyikbe.
- Nem látom akadályát annak hogy nálunk tanulj Amy - nézett fel a papírok közül
- Remek, köszönöm - mosolyodtam el
- Itt vannak a könyveid - vett elő egy csomó könyvet a szekrényből - és itt van az órarend
- Köszönjük szépen - fogott kezet Robert megint az igazgatóval, majd felkapta a könyveket
- Viszlát - köszönt utánunk az diri
- Viszlát - mosolyogtunk
- Na ugye hogy nem is volt olyan szörnyű ? - lökött meg a könyökével Robert
- Nem, tényleg nem volt az..de nem is ettől féltem igazán, hanem az előttem álló sulis évektől
- Nyugi, semmi baj nem lesz piszkálni téged nem fognak...ha meg mégis...ne felejtsd el hogy jártas vagyok a harcművészetekben - húzta fel az szemöldökét
Úton hazafelé nézegettem az új könyveimet meg az órarendemet..
- Remélem normális osztályba kerülök.. - sóhajtottam
Mikor hazaértünk lepakoltam a könyveket a szobámba és írtam egy üzenetet Greggnek hogy van-e kedve valamit csinálni. Vártam de nem jött válasz...mikor már kezdtem feladni a reményt hogy válaszol akkor egyszer csak megcsördült a telefonom.
- Sziaa - vettem fel boldogan a telefont
- Szia Amy , bocsi hogy nem válaszoltam az üzenetre csak dolgom volt és nem vettem észre, és még csak most olvastam és gondoltam inkább felhívlak, szóval - nevetett - mi a mai program ? - kérdezte érdeklődve
- Semmi baj , éppen ezért írtam üzentet hogy nem-e megyünk el valamerre ?
- Érted megyek - és ezzel le is rakta a telefont
*20 perccel később*
Néztem ki az ablakon de Gregg még sehol sincs, a telefonomon nézegettem hogy mennyi az idő erre egyszer csak Gregg hív...
- Szia, hol vagy ?
- Szia, éppen a házatok előtt
- Mivel jöttél ? Mert a motor hangját nem hallom
- Gyalog jöttem - hallottam hogy elmosolyodott - gondoltam elmehetnénk sétálni
- Remek ötlet, na lemegyek szia
- Oké , szia
Lerohantam a lépcsőn, ki az ajtón..de ott hirtelen megálltam, eszembe jutott hogy Robertéknek nem is szóltam ezért vissza fordultam kinyitottam az ajtót.
- Robert, Susan...elmegyek Greggel sétálni..majd jövök - kiáltottam be
- Rendben...szuper - jöttek a válaszok.
Kiszaladtam a kapuhoz és mikor megláttam Gregget egyből a nyakába ugrottam. Megölelgettük egymást utána megfogta a kezem és elindultunk sétálni.
- Na mi újság ? Mesélj valamit - nézett rám
- Ma voltunk a suliban beiratkozni, megkaptam a könyveket és az órarendet..
- Na ez nagyon jó
- Ugyanabba a suliba fogunk járni ?
- Rooseveltbe iratkoztál be ?
- Igen
- Nagyon jó - mosolygott - legalább mindennap láthatlak
Leültünk a parkban az egyik padra és elkezdtem kérdezgetni.
- Még nem is beszélgettünk a "múltunkról"...
- Mit szeretnél tudni ?
- Mindent, mesélj - húzódtam közelebb hozzá
- Hát olyan 12 éves lehettem mikor anyukámnál daganatot diagnosztizáltak...akkor nagyon magam alatt voltam, azt hittem elveszítem...nem törődtem semmivel se a tanulással se a barátaimmal, majdnem mindenből bukásra álltam és magányos voltam...folyamatos kezelések és gyógyszer szedés után egy újabb orvosi vizsgálaton kiderült hogy eltűnt a daganat...anya rendbe jött ezután a saját életemet kellett rendbe tenni...ment is remekül 14 éves koromig...akkor rossz társaságba keveredtem, ezek a tipikus gettó srácok elhitették velem hogy ők milyen jó barátaim, persze én ki akartam harcolni a tiszteletüket és az elismerésüket...ezért tettem pár rossz dolgot...ekkor egyik nap nézegettem a netet, és ráakadtam egy érdekes életrajzra...Robert Downey Jr-é volt...és ezt nem csak azért mondom mert a nagybátyád, tényleg így történt, szóval olvastam hogy drogozott meg hogy ivott és hogy ezek miatt mennyit ült börtönben...utána pedig senki nem akart neki szerepet ajánlani pedig hihetetlen nagy tehetség. Aztán csak sikerült visszaküzdenie magát a ranglétrára most meg ő Hollywood legmenőbb, leghíresebb és legjobban kereső színésze. Szóval én is le akartam szokni minden káros szenvedélyemről...sikerült.
- Örülök hogy tanultál a nagybátyám hibájából, és örülök neki hogy sikerült leszoknod neked is, büszke vagyok rád...szeretlek - öleltem magamhoz
- Azért nem meséltem eddig erről mert féltem hogy megutálnál és szakítanál velem..
- Dehogy, ettől csak még nagyobbat nőttél a szememben, nem a rossz dolgok miatt hanem mert sikerült rendbe hoznod az életed
- Na most te jössz - nézett rám csillogó szemekkel
- Huhh, hát hol is kezdjem - beletúrtam a hajamba és gondolkoztam - Hát olyan öt éves lehettem mikor egyszer csak nagy dörömbölést és kiabálást hallottam. Apa kiment hogy megnézze ki az
- Peter kérlek had maradjak itt éjszakára
- Jól van....gyere....te jó ég Robert te mennyit ittál?
- Annyira nem sokat..szerintem
- Most már ideje lenne leállnod...mondjuk hiába mondom úgysem hallgatsz rám....feküdj le ide a kanapéra mindjárt hozok takarót és párnát.
Oda mentem apához.
- Robert bácsi megint rossz ember lett? - kérdeztem
- Nem dehogy kicsim, csak néha túlzásba visz néhány dolgot de sosem volt és nem is lesz rossz ember -mosolygott rám
Miután apa levitte a takarót és a párnát Robertnek, oda jött hozzám felvett, megpuszilt és bevitt a szobámba lefektetett aludni...de valamiért nem jött álom a szememre...kimásztam az ágyból leosontam az emeleten és oda mentem a kanapéhoz ahol Robert feküdt
- Robert bácsi - szóltam félénken - kérdezhetek valamit?
- Bácsi nélkül , de amúgy kérdezd csak nyugodtan prüntyőke - mosolygott rám
- Ugye csak azért csináltad ezt az egészet mert hiányoztunk neked és látni akartál minket ?
- Lebuktam
- Én tudtam hogy nem vagy rossz - adtam puszit az arcára, aztán visszamentem aludni
Nem tudom miért de ez a legkedvesebb emlékem...pedig nem a legszebb történet de akkor is..apa mindig is olyan kedves és segítőkész volt főleg ha a nagybátyámról volt szó...Robert apa bátyja mégis mindig apa viselkedett "felnőttesebben"....
- A bátyja ? - vágott közbe Gregg
- Igen, Robert eredeti neve Robert Mitchell...csak apáék szülei elváltak és Robert,apa meg a nagyi elköltöztek és akkor a nagyim összejött egy férfival akit úgy hívtak hogy Robert Downey...és Robert az ő nevét vette fel
- Ohh értem
.... Szörnyű belegondolni hogy nem látom őket többet boldogan megölelni egymást vagy hogy együtt bolondoznak...nagyon hiányoznak a szüleim.. miközben erről beszéltem könnycseppek futottak végig az arcomon.
- Ne sírj, ezek az emlékek és az összes együtt töltött közös perc örökké életben tartja őket, mindig itt vannak veled - puszilta meg az arcomat
- Köszönöm hogy vagy nekem Gregg - hajtottam a vállára a fejemet
- Ne köszönd, én mindig itt leszek neked - karolt át
Még jó sokáig beszélgettünk..már egészen besötétedett mikor elindultunk haza, de nem baj mert nagyon jól éreztem magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése