20.rész [ évad záró ]

- Annyira hiányzott már, hogy végre megint közösen csináljunk valamit..mostanában nem is nagyon beszéltünk semmiről..azt hittem haragszol valamiért.. - ölelt magához miközben sétáltunk
- Dehogy haragszom
- Jól van, örülök neki
- Héé, nézd csak..az nem Gregg ?
Boldogan kaptam  fel a fejem a neve hallatán csak akkor szomorodtam el, mikor megláttam, hogy kivel van
- De ő az  - nyögtem ki zavartan
- Na és ki az a csaj ott mellette ?
-  Nina..
- Mármint a legjobb barátnőd ? - ahogy ezt kérdezte egyre ingerültebb lett - mindjárt beszélek én vele de az nem lesz szép
- Hé hé, nyugi - fogtam le
- Nem fogom hagyni, hogy ezt csinálja veled !  

- Én meg azt nem fogom hagyni, hogy bajt csinálj - megfogtam a kezét és elvonszoltam az egyik étterem előtt lévő asztalokhoz és leültettem
- Amy gyorsan tereld el a figyelmem erről a dologról - szólt idegesen
- Öhhm jól van, valamelyik nap felelés után oda adtam az ellenőrzőm a tanárnak, ilyen fiatal nő, meglátta az aláírásod az ellenőrzőben  és komolyan mondom majdnem elájult..óra végéig nem is adta vissza még akkor sem nagyon akarta de muszáj volt.
Először rezdületlen arccal nézett rám de aztán mosolyra húzódott a szája.
- Már nagyon ismersz, tudod mit kell mondani na de most, hogy sikerült megnyugodnom megkérhetlek rá, hogy erről a dologról azért kérdezd meg Hawelockot..- fintorgott  mikor kiejtette a nevét
- Akartam is vele beszélni..olyan furcsa az élet..
- Ezt mire érted ?
- Azt hiszed, hogy egyedül kell átvészelned mindent de egyszer csak jön egy ember, talán olyan akit már eddig is ismertél vagy kötődsz hozzá valahogy vagy talán az akivel már rég nem beszéltél nem is bíztál benne, hogy találkoztok és egyszer csak megtörténik ott áll előtted segít mindenben, mindig Ő van ott amikor történik valami és kisírhatod a vállán magad,veled együtt sír vagy éppen miattad..úgy érzed ő az őrangyalod aki vigyáz rád és a hősöd aki megment mikor bajban vagy.
- Gregg ?
- Nem ,őt tényleg nagyon szeretem és nem bírnám elviselni ha nem lenne nekem ,de rólad beszélek Robert - mosolyodtam el - te voltál ott velem bármi is történt, te tartottad bennem a lelket  néha mikor élni sem volt kedvem..a legjobb barátom, a nagybátyám , az apukám , és az őrangyalom vagy egyben
- Na igen - csuklott el a hangja - nem gondoltam volna, hogy lesz egy lányom akivel felszabadultan tudok beszélgetni és akivel nagyon jól érzem magam még vásárlás közben is, sőt arra sem számítottam, hogy egyáltalán lesz, hirtelen kaptam egyet és most már megértem a lányos apukák miért féltik annyira őket, miért nem akarnak arról hallani hogy az ő kis hercegnőjük egyszer felnő..na meg az is megértettem hogy lesz a kávézásból egy étterem előtti lelkizés..
- A megtörhetetlen ember szíve meglágyult..
- Nem tagadom, ez így van, nem szégyellem
- Nem is azért mondtam
- Na és mi lesz azzal a kávéval, elvégre azért indultunk el nem ? - próbált komoly tekintetet vetni rám
- Igazad van, de akkor miért ücsörgünk még mindig itt ?
- Akkor induljunk - megfogta a kezem és felrántott  a székről
- Robert, kérdezhetek valamit ?
- Persze, had halljam
- Ha nem történt volna az a baleset, akkor is akartátok volna, hogy veletek maradjak? - kérdeztem csüggedten , összeszorítottam a szemem mert féltem a választól
- Mindig is nagyon szerettünk és örültünk mikor velünk voltál, a szüleiddel már egészen kiskorodban megbeszéltük, hogy ha ide jössz iskolába vagy valami miatt úgy alakulnak a dolgok akkor nyugodtan lakhatsz nálunk, nehogy azt hidd hogy rákényszerítettük magunkat hogy elviseljünk csak mert így hozta a sors
- Hmm,  ez elég őszintén hangzott
- Hidd el, ennél őszintébben nem is tudtam volna mondani, de nem értem miért kérdezel mindig ilyeneket...úgy viselkedünk mintha nem szeretnénk vagy mi ?-  értetlenkedett

- Csak néha belegondolok, hogy mi lett volna ha nem ez lesz, hogy akkor is ugyanígy elviselnétek..de mindegy mert már elmondtad erről a véleményed...felejtsük el
- Szerintem is - túrt bele a hajába - mert csak felhúznám magam azt pedig nem szeretném
- Most már nagyon kéne az a kávé..mert ahogy tudjuk Robert Downey Jr boldog lesz tőle..igazán nem ártana - löktem meg a vállammal
- Szórakozz csak - vigyorgott
Végre uticélunk végére értünk és Robert kaphat egy nagyadag boldogság hormont..
- Menj, én megvárlak kint
-  Jól van, sietek
Elővettem a telefonomat, gondoltam rakok fel pár képet instagramra...a nagy elfoglaltságomból már csak akkor eszméltem fel mikor valaki nagy sietve közelített felém megragadta a karomat és ahogy oda fordultam hogy megnézzem ki az, akkorát ütött a fejemre, hogy abban a pillanatban elsötétedett előttem  minden és megszűnt a külvilág zaja....

19.rész

Ha valami amin szerintetek változtatni kéne vagy csak ha el akarjátok mondani ki a kedvencetek
kommneteljetek :) 

                  

Már az utca végéről lehetett hallani az ordító zenét. Hirtelen nem is volt olyan nagy kedvem menni.
- Hát srácok - köszörültem meg a torkom - nem tudom hogy akarom-e én ezt egyáltalán
- Még szép hogy akarod - szólt rám Kevin
Bementünk a házba annyian voltak bent hogy szinte már az ablakon folytak kifelé.
- Ohh, hellóka - lépett oda hozzám Tony - örülök hogy eljöttél szép lány - simította végig az arcomat
- Te részeg vagy ?
- Meglehet, de te túl jól nézel ki ahhoz hogy figyelmen kívül hagyjalak - húzott közelebb magához
- Eressz el, tudod hogy Greggel járok - toltam el magamtól ingerülten
- Hát jó, de ha végre rájössz hogy én kellek neked..itt leszek
Mivel Ryan és az ikrek is elmentek valahova ezért csak csendesen, egyedül leültem a kanapéra.
- Azta, ilyen jóban vagy Tonyval ? - ugrott oda mellém hirtelen a semmiből Bella,Vanessa és Amanda.
- Nem tudom miről beszéltek..
- Láttuk ezt a jelenetet  - magyarázta meg Vanessa
- Tehát innen gondoljátok...nincs köztünk semmi..nekem amúgy is van barátom és nem fogom megcsalni nagyon szeretem.
- Akkor  gondolom nem baj ha elkezdek barátkozni Tonyval - mondta Bella egy perverz mosollyal az arcán
- Dehogy, hajrá
Nem sok kedvem maradt bulizni ezért hamar hazaindultam, mivel Ryan éppen egy csajjal flörtölt az ikrek meg nagyon is jól érezték magukat egyedül indultam haza. A sötét utcákon gyors léptekkel haladtam nem biztonságos éjszaka egyedül járkálni de hát egyik barátom sem ért rá hogy velem foglalkozzon szóval nagy bátorsággal egyedül majd csak hazaérek.  Az utolsó métereket már rohanva tettem meg, mivel minél jobban arra gondoltam hogy nem lesz semmi baj már mindjárt otthon vagyok annál jobban kezdtem mindenféle gyilkosokat odaképzelni és lépteket hallani magam mögött. Felsiettem a szobámba abban bízva hogy Robert nem vett észre.
- Lám-lám, mégsem volt olyan jó a buli kicsilány ? - dőlt neki az ajtónak a nagybátyám

- Áhh, szóval mégis észrevettél - nevettem kínosan - amúgy jó volt csak..
- Csak mi ? történt valami ?
- Nem történt semmi nyugi már
- Én egyenlőre még nyugodt vagyok addig amíg meg nem tudom hogy történt-e valami
- Akkor nyugodt maradsz mert semmi sincs...na de álmos vagyok - ásítottam
- Jó, értem én már itt sem vagyok

"Hallottad a hírt ?" - jött az SMS ébresztőként Ninatól.
"Nem ,milyen hírt ? " - írtam gyorsan vissza neki félálomban
"Az osztályfőnökünk kórházba került "
Nem hittem a szememnek, tényleg ezt írta ?! Nagyon megkedveltem Mr. Kameron George  és nagyon rosszul érintett ez a dolog, eljutottam arra a szintre hogy iskolába se volt kedvem menni pedig nagyon szeretem az osztálytársaimat és az átlagos sulis napokat. Végül nagy nehezen elindultam a suliba.
- Neked ki mesélte azt a dolgot ? - léptem oda köszönés nélkül Ninához
- Mivel anyukám a kórházban dolgozik ezért látta mikor Mr. George bement  és hallotta hogy nem tudják biztosan mi baja lehet.
- Ez nagyon rossz - komorodtam  el - és mikor jön ki a kórházból ?
- Nem lehet tudni..mert még teljesen  pontosan azt sem tudják hogy mi baja van
- Ez szörnyű... ő az egyetlen tanár aki nem hülye tinikként tekint ránk hanem szeret minket és bármiről lehet vele beszélni, mindig meghallgat és ha tud segít..
- Igazad van - sóhajtott egy nagyot Nina
Pont osztályfőnöki óra következett, csendben ültünk a teremben és vártuk hogy melyik tanár jön be, a töri tanár lépett be a terembe.
- Sziasztok - köszönt komoran - bizonyára értesültetek róla hogy mi történt az osztályfőnökötökkel, még mi sem tudjuk pontosan hogy  mikor jöhet ismét vissza.
Mindenki sugdolózni kezdett "ezt nem hiszem el","nagyon durva","szegény","mi lehet a baja?" efféléket lehetett hallani. Én néma csendben ültem a székemen, a hajam szerencsére eltakarta a fülhallgatómat ezért zenét hallgattam,mert még attól is elment a kedvem hogy egyáltalán beszéljek valakivel. 
Szerencsére már az utolsó óráról is kicsengettek és elindulhattam haza, otthon ledobtam a táskámat és elnyúltam a kanapén, miközben azt morogtam hogy elegem van mindenből.
- Na mi történt már megint ? - kérdezte egyből Robert a jelenet láttán
- Semmi...- motyogtam bele a párnába
- Mostanában miért nem mondasz el nekem semmit ? - szomorodott el
- Mert  nem fontos, de ha annyira tudni szeretnéd az történt hogy az osztályfőnököm kórházba került és ugye tudod őt kedvelem a legjobban a tanárok közül és ez a dolog most nagyon rosszul érintett - meséltem el a történteket komoran

- Nem lesz ott semmi baj, meglátod... gyere menjünk vegyünk egy jó kis Starbucks kávét - húzott fel a kanapéról
Mosolyogva bólintottam és jeleztem hogy tetszik az ötlet.

18.rész

- Mr. Gladman - fordult az osztály felé idegesen a tanár - ne kelljen még egyszer szólnom
- Jól van na, no para - vonta meg a vállát és legyintett David
- Nagyon bírom ezt a srácot - fordult oda hozzám Nina mosolyogva
- Őt ? pont őt ? - kérdeztem nyomatékosan
- Miért ? tök édes - pirult el
- Na ne - forgattam meg a szemeimet
- Csajok - szólt oda nekünk Ryan - jöttök ma ?
-  Hova ?
- Tony bulijába, ott lesz az egész osztály meg a suliból egy csomó ember
- Ez jól hangzik, még átgondolom
- Na, ne kéresd már magad Mitchell
- Jól van Davis, majd megkérdezem Robertet
- Ohh, ő jó fej - legyintett - biztos megengedi
- Ryan, Amy ne akarjátok hogy leküldjelek titeket az igazgatóhoz - mondta Mrs. Norton
Szünetben lementem a büfébe egy kis kajáért, éppen a lépcsőn "vágtattam" lefelé mikor valaki utánam szaladt és átkarolta a derekam és magával szembe fordított, Gregg volt az.
- Úristen - kiáltottam mosolyogva és szorosan magamhoz öleltem - hol bujkáltál eddig ?
- Beteg voltam, de most már tökéletesen vagyok
- Tökéletes vagy - javítottam ki
- Ki beszél - nyomott egy puszit a számra - amúgy hova indultál ?
- A büfébe, lejössz velem ?
- Persze - mondta mosolyogva, megfogta a kezem és összekulcsolta az ujjait az enyémmel - mesélj valamit
- Első nap találkoztam az unokatesómmal akiről nem is tudtam
- Komolyan ? hogy hívják ?
- Matthew Mitchell
- Őt ismerem , gördeszkázik és nem amatőr szinten
- Ezt nem is említette
- Na mit is akartál venni ? - kérdezte mikor leértünk a büféhez
- Egy kólát kérek szépen - mondtam a büfés hölgynek
Megnéztem mennyibe kerül, kiszámoltam és oda adtam neki a pénzt.



                                                              ***

- De miért ? minden barátom ott lesz - fogtam meg Robert vállát
- Azért mert nem, másban engedékeny vagyok de erről egy szó se legyen
- Ne legyél már ilyen - öleltem meg - naa..-néztem rá reménykedve
- Nem,nem
- Jó..akkor legalább azt mondd meg hogy miért ellenzed ennyire ?
- Azért mert tudom mi van az ilyen bulikon

- Engem úgy ismersz mint aki benne van az olyan dolgokban ?
- Nem dehogy - rázta a fejét
- Akkor kérlek bízz bennem
- Jól van -sóhajtott- menj
- Köszönöm - pusziltam meg
Boldogan rohantam fel a szobámba és felkaptam az asztalról a telefont és tárcsáztam Ryan számát.
- Szia Mitchell - szólalt meg
- Szia Davis
- Mizújs ?
- Elengedtek a buliba
- Szuper, akkor majd érted megyünk az ikrekkel
- Jól van, szia
- Csáo Mitchell - nevetett
- Ide tudod adni egy kicsit a laptopodat ? - lépett be a szobámba Robert
- Persze, ott van a kanapén


Éppen készülődtem a bulira mikor csörgött a telefonom.
- Gyere le, itt vagyunk
- Sietek - és ezzel le is raktam
- Már mész is ? - kérdezte Robert szomorkásan, még mindig a szobámban ülve
- Igen , már itt vannak a srácok, mikor jöjjek ?
- Hát tizenegyre jó lenne ha hazaérnél
- Rendben , ohh és köszönöm hogy megengedted
Lesétáltam az udvarra.
- Na végre - szólaltak meg a fiúk mikor kiléptem a kapun.

17.rész

With the lights out, it's less dangerous here we are now, entertain us I feel stupid and contagious here we are now, entertain us (Nirvana) - üvöltött a fülhallgatómban a zene, hogy még véletlenül se jusson eszembe hogy éppen az iskola fele tartunk, és ezzel a nappal elkezdődik újra  gimis éveim szenvedése..
- Megérkeztünk - húzta le a fejemről a fülhallgatót Robert
- Ne már -  húztam a pulcsimat az arcom elé
-  Meddig akarod még ezt játszani ? - szabadította ki az arcomat a pulcsim "fogságából" - bemenjek veled ?
- Abból te is tudod jól hogy mi lesz - hajtottam le szomorúan a fejem
- Akkor menj, még mielőtt elkésnél - odahúzott magához és megölelt - tudom hogy ügyes leszel - puszilta meg a fejem
- Ugye értem jössz ?
- Persze - mosolygott
Kiszálltam a kocsiból.
- Szeretlek - szólt utánam Robert
- Én is téged
Becsuktam a kocsiajtót, és Robert el is ment. Voltak akik kint beszélgettek az iskola lépcsőink ülve, és voltak akik rohantak befele nehogy elkéssenek, én egyikük közé sem tartoztam, lassan, megfontoltan lépdeltem az iskola épülete felé...még mindig hallgattam a zenét ezért nem nagyon hallottam a külső zajokat...egyszer csak azt vettem észre hogy a földre zuhanok..valaki nekem rohant a semmiből..szuper már az első napomon leégetem magam..
- Úristen, bocsánat..szörnyen sajnálom - nyújtotta felém a kezét aki "elgázolt"
- Nem történt semmi - mosolyogtam és közben megfogtam a kezét ő pedig felhúzott a földről - megtudhatom a neved ?
- Nina Brightmore, és a tied ?
- Amy Mitchell
- Csak nem - nézett tátott szájjal
- Ha arra gondolsz amire én a válaszom de - nevettem el magam
- Te vagy Robert Downey Jr unokahúga ? - kezdett el ugrálni
- Akkor jól gondoltam...igen én vagyok, de te ezt honnan tudod ?
- Internetről...egy csomó kép van fent rólatok..először senki nem tudta milyen kapcsolat van köztetek, de aztán Robert elmesélte egy interjúban ezt az egészet
- Ohh, értem - bólogattam - és te rajongó vagy ? - kérdeztem félve
- Igen, imádom a pasit, egy zseni - húzta mosolyra a száját miközben a nagybátyámról beszélt
- Örülök neki hogy szeretik az emberek....nem kéne mennünk órára ?
- Jajj, tényleg, siessünk
Nem tudtam pontosan melyik terembe is kell mennem, ezért követtem Ninát..még jó hogy kiderült hogy osztálytársak leszünk...bementünk  a terembe..mindenkinek meg volt a saját kis csoportja akivel beszélgetett..gyorsan leraktam a táskámat az egyik padhoz..Nina meg leült elém...éppen a táskámból pakoltam  ki mikor láttam hogy egy mániákus mosoly kíséretében hátra fordul hozzám..
- Azt akarod hogy meséljek Robertről...igaz ?
- Honnan tudtad ?
- Megérzés...na mondd mit szeretnél tudni?
- Hát csak annyit, hogy tényleg olyan jó fej mint amilyennek mutatja magát?
-  Még annál is jobb
Láttam rajta azt a hatalmas boldogságot, és hogy nem csalódott Robertben
- Jó reggelt osztály - lépett be az osztályfőnök a terembe - nos, újra itt vagyunk, remélem mindenkinek jól telt a vakáció...van egy hírem, biztosan észrevettétek hogy egy taggal bővült az osztályunk...Amy kérlek gyere ki és mutatkozz be a többieknek - intett a tanár
Kisétáltam a tanári asztalhoz és az osztály felé fordultam...
- Sziasztok, Amy Mitchell vagyok...elvileg csak a vakációt töltöttem volna itt New Yorkban de a szüleim autóbalesetet szenvedtek és mire a mentő kiért már nem lehetett segíteni rajtuk, egyedül maradtam, ezért a nagybátyámék magukhoz vettek és most ott élek velük.
- Részvétem - fogta meg a vállamat az osztályfőnök
- Ki a nagybátyád ? - kiabálta be a kérdést Nina, mintha nem tudná
- Most komolyan? - sziszegtem - ...Robert Downey Jr...
Az osztályból senki nem szólt egy szót sem, mindenki csak bámult rám. Egész órán beszélgettünk, hogy kinek hogy telt a vakáció, meg engem kérdezgettek a nagybátyámról....
Mikor kicsengettek egy ismeretlen srác lépett oda a padomhoz.
- Szia Amy, beszélhetnénk ?
- Szia, persze
Leült az előttem lévő pad székére velem szembe.
- Matthew Mitchell vagyok,  apukád testvére volt az én apukámnak
- Hogy..?
- Tudod hogy még kiskorukban elváltak a szüleik és hogy apukád meg Robert elköltözött a nagyival, na szóval nem csak a nagyi házasodott újra hanem a nagyfater is és neki az új házasságából született apa...szóval mi...
- Unokatestvérek vagyunk - vágtam közbe - hűha, és én erről miért nem tudtam?
- Nem tudom - sóhajtott
- Te hány éves vagy ?
- 15
- Oh, helló - jött oda hozzánk Nina - hát te ki vagy? - fordult Matt felé
- Matthew Mitchell
- Mitchell ? - nézett rám majd megint Mattre
- Igen, ő az unokatesóm - mutogattam
- De jó
- Na mesélj csak Matt, hogy-hogy eddig nem láttalak ?
- Eddig ? - nézett rám csodálkozva - kiskorunkban sokat találkoztunk, nem emlékszel ?
- Bocsi, de nem  rémlik
- Nem baj - legyintett
- Merre laksz ?
- Nem messze a sulitól, miért ?
- Csak, hogy a szüleid megengednék hogy iskola után el gyere hozzánk ? - mosolyogtam
- Simán - kacsintott, és félig mosolyra húzta a száját - na nekem mennem kéne, örülök hogy újra megismertük egymást
- Én is örülök - öleltem meg
- Na szia - integetett miközben kiszaladt a teremből

Ahhoz képest hogy mennyire féltem az iskolától, nagyon jól éreztem magam a szüneteket Ninával és Mattel töltöttem, az órák is jók voltak az osztály és a tanárok is rendesek. Vége lett az utolsó órának is...körbejártam  minden termet kerestem Mattet, már azt hittem hazamente pedig mondta hogy eljön..kiléptem az iskola ajtaján..ott ült  a lépcsőn
- Azt hittem már elfelejtetted
- Áhh dehogy..sétálunk?
- Robert jön értem - mire kimondtam pont akkor gurult be Robert kocsija a parkolóba
- Sziaa - öleltem meg a nagybátyámat
- Na milyen volt ?
- Nem fogod elhinni....nagyon jó volt....nem tudom hogy emlékszel-e Mattre - mutattam a mögöttem ácsorgó fiúra
- Matt ? - nézett rám kérdően Robert
- Matthew Mitchell
- Na ne - nézett Robert úgy hogy még a szája is tátva maradt
- Átjöhet hozzánk?
- Természetesen, na gyertek szálljatok be

                                                          
- Azta - állt tátott szájjal a ház előtt Matt
- Na mi az öcsi ? - "ütögette" hátba Robert
- Nagyon szuper - habogott
- Na menjünk beljebb - karoltam át a vállát - arra készülj fel hogy a mai nap Roberttől nem tudsz majd megszabadulni - mondtam félig halkan
- Hallottam ám - szólalt meg Robert

16.rész

Nagyon hamar elröppen a vakációra szánt két hét
- Elpakoltátok az összes cuccotokat ? - kérdezte Susan miközben pakoltunk ki a hotelszobánkból
- Igen, mindent - vágtuk rá kórusban Roberttel

A repülőútból nem sok mindenre emlékeztem mert szinte végig aludtam.
- Kicsim, most már ébredj - szólt nekem Sue
- J-jól van - nyitogattam fáradtan a szemem

                                               *Egy héttel később*

- Na mehetünk ? - forgatta meg az ujján a kocsi kulcsot Robert
- Hova ? - néztem rá döbbenten
- Hát beiratkozni az új sulidba
- De hát még van két nap
- Már csak két nap - javította ki - éppen ezért  kell most elintézni mindent, na gyere - türelmetlenkedett
Nem tudom miért lettem hirtelen ideges, a gyomrom görcsbe rándult mikor Robert felhozta ezt az egész iskola dolgot...tudom hogy muszáj suliba járnom, de olyan jó volt egész szünetben nem gondolni a tanulásra és az azzal járó feszültségre...
Robert leállította a kocsit és rám nézett.
- Drágám, tudom hogy nagyon félsz ettől az egésztől...új emberek, új környezet...de biztos leszek benne hogy mindenki kedvelni fog, és hát iskolába meg, akármennyire is nem tetszik , muszáj járni..
- Johnny Depp is otthagyta a sulit mégis világsztár lett belőle - mondtam nyomatékosan
- De te nem vagy Johnny Depp, és nem hagyod ott az iskolát - jelentette ki Robert
Kiszálltunk a kocsiból..én egy ideig csak álltam és figyeltem az iskola épületét, Robert oda jött mellém és átkarolta a vállamat, vettem egy nagy levegőt  és elindultunk az iskola felé.
Bementünk,megkerestük az igazgatói irodát..Robert bekopogott.
- Jöjjön be - hallatszott bentről egy hang
- Jó napot, Robert Downey Jr vagyok - fogott kezet az igazgatóval - beszéltem már múltkor magával, hogy szeretném beíratni ide a unokahúgomat - mutatott rám, utána oda adott minden papírt amit kellett. Az igazgató beleolvasott mindegyikbe.
- Nem látom akadályát annak hogy nálunk tanulj Amy - nézett fel a papírok közül
-  Remek, köszönöm - mosolyodtam el
-  Itt vannak a könyveid - vett elő egy csomó könyvet a szekrényből  - és itt van az órarend
- Köszönjük szépen - fogott kezet Robert megint az igazgatóval, majd felkapta a könyveket
- Viszlát - köszönt utánunk az diri
- Viszlát - mosolyogtunk
- Na ugye hogy nem is volt olyan szörnyű ? - lökött meg a könyökével Robert
- Nem, tényleg nem volt az..de nem is ettől féltem igazán, hanem az előttem álló sulis évektől 
- Nyugi, semmi baj nem lesz piszkálni téged nem fognak...ha meg mégis...ne felejtsd el hogy jártas vagyok a harcművészetekben - húzta fel az  szemöldökét

- Jól van - nevettem - ezt észben tartom
Úton hazafelé nézegettem az új könyveimet meg az órarendemet..
- Remélem normális osztályba kerülök.. - sóhajtottam
Mikor hazaértünk lepakoltam a könyveket a szobámba és írtam egy üzenetet Greggnek hogy van-e kedve valamit csinálni. Vártam de nem jött válasz...mikor már kezdtem feladni a reményt hogy válaszol akkor egyszer csak megcsördült a telefonom.
- Sziaa - vettem fel boldogan a telefont
- Szia Amy , bocsi hogy nem válaszoltam az üzenetre csak dolgom volt és nem vettem észre, és még csak most olvastam és gondoltam inkább felhívlak, szóval - nevetett - mi a mai program ? - kérdezte érdeklődve
- Semmi baj , éppen ezért írtam üzentet hogy nem-e megyünk el valamerre ?
- Érted megyek - és ezzel le is rakta a telefont
                                                          
                                                              *20 perccel később*

Néztem ki az ablakon de Gregg még sehol sincs, a telefonomon nézegettem hogy mennyi az idő erre egyszer csak Gregg hív...
- Szia, hol vagy ?
- Szia, éppen a házatok előtt
- Mivel jöttél ? Mert a motor hangját nem hallom
- Gyalog jöttem - hallottam hogy elmosolyodott - gondoltam elmehetnénk sétálni
- Remek ötlet, na lemegyek szia
- Oké , szia
Lerohantam a lépcsőn, ki az ajtón..de ott hirtelen megálltam, eszembe jutott hogy Robertéknek nem is szóltam ezért vissza fordultam kinyitottam az ajtót.
- Robert, Susan...elmegyek Greggel sétálni..majd jövök - kiáltottam be
- Rendben...szuper - jöttek a válaszok.
Kiszaladtam a kapuhoz és mikor megláttam Gregget egyből a nyakába ugrottam. Megölelgettük egymást utána megfogta a kezem és elindultunk sétálni.
- Na mi újság ? Mesélj valamit - nézett rám
- Ma voltunk a suliban beiratkozni, megkaptam a könyveket és az órarendet..
- Na ez nagyon jó
- Ugyanabba a suliba fogunk járni ?
- Rooseveltbe iratkoztál be ?
- Igen
- Nagyon jó - mosolygott - legalább mindennap láthatlak
Leültünk a parkban az egyik padra és elkezdtem kérdezgetni.
- Még nem is beszélgettünk a "múltunkról"...
- Mit szeretnél tudni ?
- Mindent, mesélj - húzódtam közelebb hozzá
- Hát olyan 12 éves lehettem mikor anyukámnál daganatot diagnosztizáltak...akkor nagyon magam alatt voltam, azt hittem elveszítem...nem törődtem semmivel se a tanulással se a barátaimmal, majdnem mindenből bukásra álltam és magányos voltam...folyamatos kezelések és gyógyszer szedés után egy újabb orvosi vizsgálaton kiderült hogy eltűnt a daganat...anya rendbe jött  ezután a saját életemet kellett rendbe tenni...ment is remekül 14 éves koromig...akkor rossz társaságba keveredtem, ezek a tipikus gettó srácok elhitették velem hogy ők milyen jó barátaim, persze én ki akartam harcolni a tiszteletüket és az elismerésüket...ezért tettem pár rossz dolgot...ekkor egyik nap nézegettem a netet, és ráakadtam egy érdekes életrajzra...Robert Downey Jr-é volt...és ezt nem csak azért mondom mert a nagybátyád, tényleg így történt, szóval olvastam hogy drogozott meg hogy ivott és hogy ezek miatt mennyit ült börtönben...utána pedig senki nem akart neki szerepet ajánlani pedig hihetetlen nagy tehetség. Aztán csak sikerült visszaküzdenie magát a ranglétrára most meg ő Hollywood legmenőbb, leghíresebb és legjobban kereső színésze. Szóval én is le akartam szokni minden káros szenvedélyemről...sikerült.

- Örülök hogy tanultál a nagybátyám hibájából, és örülök neki hogy sikerült leszoknod neked is, büszke vagyok rád...szeretlek - öleltem magamhoz
- Azért nem meséltem eddig erről mert féltem hogy megutálnál és szakítanál velem..
- Dehogy, ettől csak még nagyobbat nőttél a szememben, nem a rossz dolgok miatt hanem mert sikerült rendbe hoznod az életed
- Na most te jössz - nézett rám csillogó szemekkel
- Huhh, hát hol is kezdjem - beletúrtam a hajamba és gondolkoztam - Hát olyan öt éves lehettem mikor egyszer csak nagy dörömbölést és kiabálást hallottam. Apa kiment hogy megnézze ki az
- Peter kérlek had maradjak itt éjszakára
 - Jól van....gyere....te jó ég Robert te mennyit ittál?
 - Annyira nem sokat..szerintem
-  Most már ideje lenne leállnod...mondjuk hiába mondom úgysem hallgatsz rám....feküdj le ide a kanapéra mindjárt hozok takarót és párnát.
 Oda mentem apához.
- Robert bácsi megint rossz ember lett? - kérdeztem
 - Nem dehogy kicsim, csak néha túlzásba visz néhány dolgot de sosem volt és nem is lesz rossz ember -mosolygott rám

 Miután apa levitte a takarót és a párnát Robertnek, oda jött hozzám felvett, megpuszilt és bevitt a szobámba lefektetett aludni...de valamiért nem jött álom a szememre...kimásztam az ágyból leosontam az emeleten és oda mentem a kanapéhoz ahol Robert feküdt
- Robert bácsi - szóltam félénken - kérdezhetek valamit?
- Bácsi nélkül , de amúgy kérdezd csak nyugodtan prüntyőke - mosolygott rám
- Ugye csak azért csináltad ezt az egészet mert hiányoztunk neked és látni akartál minket ?
- Lebuktam
- Én tudtam hogy nem vagy rossz - adtam puszit az arcára, aztán visszamentem aludni
Nem tudom miért de ez a legkedvesebb emlékem...pedig nem a legszebb történet de akkor is..apa mindig is olyan kedves és segítőkész volt főleg ha a nagybátyámról volt szó...Robert apa bátyja mégis mindig apa viselkedett "felnőttesebben"....
- A bátyja ? - vágott közbe Gregg
- Igen, Robert eredeti neve Robert Mitchell...csak apáék szülei elváltak és Robert,apa meg a nagyi elköltöztek és akkor a nagyim összejött egy férfival akit úgy hívtak hogy Robert Downey...és Robert az ő nevét vette fel
- Ohh értem
.... Szörnyű belegondolni hogy nem látom őket többet boldogan megölelni egymást vagy hogy együtt bolondoznak...nagyon hiányoznak a szüleim.. miközben erről beszéltem könnycseppek futottak végig az arcomon.
- Ne sírj, ezek az emlékek és az összes együtt töltött közös perc örökké életben tartja őket, mindig itt vannak veled - puszilta meg az arcomat
- Köszönöm hogy vagy nekem Gregg - hajtottam a vállára a fejemet
- Ne köszönd, én mindig itt leszek neked - karolt át
Még jó sokáig beszélgettünk..már egészen besötétedett mikor elindultunk haza, de nem baj mert nagyon jól éreztem magam.

15.rész

- Amy.....Amy, ébresztő - rázta meg a vállamat Robert
- Jól van , oké, ébren vagyok - dörzsöltem meg a szememet
- Siess, nem soká indulnunk kell - mutatott az órájára
Kimásztam az ágyból, oda mentem a szekrényemhez és felkaptam valamit gyorsan, még jó hogy a cuccaimat tegnap elpakoltam azzal már nem kell küszködni. Bementem a fürdőszobába megmosakodtam,fogat mostam és felkötöttem a hajamat. Megfogtam a bőröndömet és levánszorogtam a lépcsőn.
- Mindent elpakoltál kicsim ? - kérdezte Susan
- Mindent ami kell - néztem le a bőröndömre - Robert hol van ?
- A haját csinálja - forgatta meg a szemeit Susan
- Akkor az eltart egy ideig
- Haha, nagyon vicces - jött kis a fürdőszobából Robert, és közben az ujjaival felfele fésülte a haját
- Ohh, megjött Mr. Robert "Mindent hallok" Downey Jr ..- nevette el magát Susan
- Kifelejtetted hogy King Of Hair - mondtam
- Milyen vicces kedvetekben vagytok - húzta félig mosolyra a száját - na induljunk



Pont oda értünk a reptérre,mivel csak mi lehetünk olyan szerencsések hogy ilyenkor kerülünk dugóba. Robert elintézett mindent aztán felszálltunk a gépre. Robert és Susan leültek a mellettem lévő ülésekre, szerencsére mellém nem ült senki, elővettem a laptopomat, felvettem a fülhallgatót és filmet néztem, aztán mikor vége lett zenét hallgattam és nézegettem a képeket a laptopomon. Annyira jól elfoglaltam magam, hogy mikor felnéztem a képernyőről már Robert szólt hogy most száll le a gép. Elraktam a laptopomat és amint lehetett kiszálltunk. Fogtunk egy taxit és elmentünk  egy hotelbe.
- Miben segíthetek ? - szólt egyből egy nő a recepciós pult mögül mikor beléptünk a hotelbe
- Jó napot - mosolygott Robert, de úgy hogy a nőn látszott hogy hirtelen azt sem tudta volna

megmondani hogy fiú vagy lány - még múltkor adtam le egy foglalást Robert Downey Jr névre.
 - Ohh..igen...a 48-as a maguk szobája...parancsoljon uram a lakosztály kulcsa - nyújtotta oda Robertnek
- Kösz szépen
Felmentünk a szobánkba, hát azt hiszem már ezért megérte eljönni Barcelonába. Két hatalmas szoba, medence,jacuzzi, és minden amit csak el lehet képzelni.

- Ugye nem azzal fog telni az egész nyaralás hogy visítozó rajongók ugrálnak majd az ajtó előtt ? - kérdeztem reménykedve
- Öhh...nem..hiszem
- Na mi a mai program ? - nézett rám majd Robertre Susan
- Hát, én láttam a neten hogy pont ma játszik az FC Barcelona...nem megyünk el a meccsre ?
- Ez jól hangzik - csapta össze a tenyerét Robert - Susan ?
- Rendben, benne vagyok, mikor kezdődik a meccs ?
-  20:00-kor
- Na hát már 19:00 lesz szóval nem soká indulhatunk
Bementem a szobámba és mikor megláttam hogy még Xbox is van ott tátva maradt a szám.
- Robert - kiáltottam
-  Mi az ? - jött be a szobámba
- Ezt nézd, még Xbox is van és még játékok is vannak hozzá - mutogattam
- Boxolós játék van ?
- Van
- Akkor játszunk - vigyorgott
Már teljesen belefeledkeztünk a játékba, mikor Susan bejött a szobába.
- Indulnunk kéne
- Tényleg - nézett az órájára Robert
Kikapcsoltuk a játékot, elkészülődtünk és indultunk. Robertnek odaadtam a fullcapem  meg felvett egy pilóta napszemüveget...ő sem akarta hogy valaki felismerje.

A stadionnál Robert megvette a jegyeket .
- Azta, milyen közel leszünk a pályához - néztem rá a jegyemre
- Bizony, ugye milyen jó fej nagybátyád van ?
Megöleltem.
- Puszit nem is kapok ? - nézett rám csalódottan
- De kapsz - mondtam és nyomtam egy puszit az arcára

Bementünk a Camp Nouba és elfoglaltuk a helyünket..
Mikor a játékosok a pályára léptek a szurkolók őrjöngeni kezdtek, de mikor felcsendült a himnusz, mindenki énekelt.
Nagyon élveztem a meccset , így hogy ilyen közel voltunk a pályához tökéletesen lehetett látni mindent.

A mérkőzés a Barcelona győzelmével ért véget.
- Gyere - fogta meg a kezemet Robert és húzott maga után
- Mégis hova ? - értetlenkedtem
- Majd meglátod, csak siess
Követtem a nagybátyámat egyszer csak megláttam hogy a Barcából néhány játékos ott áll előttünk...és igen oda mentünk hozzájuk...Robert beszélt velük valamit spanyolul és én csak néztem hogy Robert mióta tud spanyolul...... csinálhattam a srácokkal képet és kaptam egy aláírt mezt, olyan boldog voltam.
- Köszönöm szépen, te vagy a legjobb - ugrottam Robert nyakába
- Szívesen - ölelt meg
Visszamentünk Suehoz és elindultunk vissza a hotelbe.
Nem tudom ennek a "pultos" nőnek mennyi idő lesz megszokni hogy itt van Robert...most is majd kiájult a pult mögül úgy nézte.

Csodálatos volt a kilátás, a szobámból is kilehetett menni az erkélyre [ ott volt a medence is ] és onnan olyan szépen belehetett látni a várost, és este azok a fények...leírhatatlan. Kint ültem és bámultam hol a csillagokat, hol a város fényeit.
- Ugye milyen csodálatos? - ült le mellém Robert - ezt vedd fel, hűvös van - nyújtott oda nekem egy

pulcsit
- Köszi - mosolyodtam el
- Tudod...nem mondtam még de nagyon örülök neki hogy most már velünk laksz..legalább megtudhatom milyen ha van egy lányom..csak a dolgok bárcsak ne így történtek volna...tudod mire gondolok
- Ezt tényleg nem mondtad még, és igen..tudom mire gondolsz - hajtottam le a fejem
- Ugye nem sírsz ? - húzta el az arcom elől a hajamat

- Nem - öleltem meg
- Ne is..nem bírnám megint végig nézni...és remélem nem is kell
Tudtam hogy arra gondol hogy reméli Gregg nem fog megbántani.
- Nyugi, nem lesz olyan
- Na én bemegyek.. te nem jössz? - állt fel Robert
- Én még maradok egy kicsit
- Jól van - puszilt bele a hajamba, majd bement.
Összébb húztam magamon a pulcsit, néztem a csillagokat és gondolkodtam,álmodoztam...

14.rész

A vasárnap délután a készülődéssel telt, elpakoltunk mindent amit vinni akarunk magunkkal a vakációra.
- Robert, szedd már össze a cuccaidat - emelte fel a hangját Susan
- Jól van már, nem ma megyünk, hova sietsz ?
- Aha, de te ha valamit most nem csinálsz meg utána se fogod
- Ennyit nézel ki belőlem?
- Hát képzeld el igen..mert ismerlek...sosem tudsz semmit komolyan venni, olyan fárasztó vagy
- Még én vagyok fárasztó...úristen Susan..te kaptad fel a vizet ilyen hülyeségen
- Igen, mert te akartad ezt a baromságot mégsem csinálsz semmit elvárod hogy más pattogjon helyetted.
- Most már baromság ? Pedig úgy rémlik amikor mondtam te is jó ötletnek tartottad...a végén mindig én leszek a hülye mert jót akarok
- Hát igen azt is jó ötletnek tartottam hogy szerepelj a Vasemberben, de most már bánom...
- Most megint ezzel jössz ?
-  Ma felhívtad már Gwynethet? El ne felejtsd..
- Gwyneth ? Ő csak a barátom, és úgy tudtam eddig ezzel te is tisztában voltál, de most tényleg nem értem mi bajod van..felhozol mindent...és ez az egész csak azért mert nem pakoltam el a  ruhákat - kiabált Robert
- Te vagy a bajom..az hogy ilyen vagy
- Senki nem kötelezett arra hogy velem élj
Susan erre már nem válaszol, csak egy ajtócsapódást hallottam.

Később valaki  feljött a lépcsőn. Kinéztem a szobám ajtaján, Robert volt az, oda ment a zongorához és elkezdett valamit játszani és énekelni először nem tudtam melyik számot énekli, de aztán a refrénnél rájöttem...Christina Aguileratól a Hurt volt....nem mertem oda menni, de mikor ráhajolt a zongorára és elkezdett sírni oda szaladtam hozzá.
- Robert, ne sírj - öleltem meg
- Elrontottam Amy...mindig elrontok mindent...igaza van Susannek sosem tudok semmit komolyan venni - szipogott - el ment...az a nő..akiért az életemet is oda adnám...aki mellettem állt mindig...és most azt sem tudom merre lehet..hogy lehetek ekkora lúzer ? - nézett rám könnyes szemekkel

Láttam hogy szavakkal nem tudom megvigasztalni ezért  felvettem a sarokból a gitárt, és elkezdtem énekelni és gitározni a Everyday Hero-t...
- Nem vagy lúzer - néztem rá, mikor befejeztem a dalt
Robert nem tudott megszólalni csak nézett rám és még könnyesebb lett a szeme, felállt , oda jött hozzám és megölelt.
- Nagyon örülök neki hogy itt vagy, és ez a dal..nagyon szép volt köszönöm
- Ne köszönd, te már sokkal többet tettél értem...és van egy sejtésem hol van Susan..mehetünk?
- Igen, de mégis mire gondolsz hol lehet ?
- A nővérénél
- Nagyon remélem hogy igazad lesz- törölte meg a szemét

Már besötétedett mire odaértünk Susan nővérének a házához, Robert leállította a kocsit és sóhajtott egy nagyot
- Mit mondjak neki ?
- Amit érzel
Kiszálltunk a kocsiból és oda mentünk az ajtóhoz, mivel Robert nem merte megnyomni a csengőt megtettem helyette.  Kinyílt az ajtó..
- Itt van Susan ? - kérdezte komolyan
Susan nővére nem válaszolt.
- Itt van a feleségem ? - kérdezte meg még egyszer kicsit idegesebben Robert
- Igen itt van, de nem szeretne veled beszélni - mondta karba tett kezekkel Amber
- Engem viszont nem érdekel, mert beszélni fogok vele - tolta arrébb Ambert  Robert és bement a házba, én is követtem. Susan bent volt a konyhában éppen kávét csinált magának.
- Sue...
- Nem akarok veled beszélni Robert
- Kérlek hallgass meg - ment közelebb Susanhez -  ne haragudj rám, tudom hogy mindig elrontok mindent..és hogy viccnek fogom fel mikor te komolyan akarsz velem beszélni...tettem a fejemet mint egy díva...pedig nem is vagyok nőies - nézett elgondolkodva Robert
- Olyan bolond vagy - mosolyodott el Susan
- Nagyon szeretlek, miattad vagyok mindig boldog, mert benned megtaláltam mindent amit mindig is kerestem.
- Nem haragszom...már nem - ölelte meg Robertet
- Hazajössz ?
- Igen - mosolygott Susan
Annyira összeillenek, remélem soha nem lesz olyan probléma amit nem tudnak megbeszélni,és hogy örökké együtt lesznek. A hazafele út nagyon jó hangulatban telt, nevettünk, beszélgettünk...
Otthon elmeséltem Susannek a "mini koncertet" és hogy én tartottam Robertben a lelket.
- Mindennél jobban szeret téged, nagyon szerencsés vagy
- Tudom, csak én is olyan makacs tudok lenni, nem hogy elmondtam volna szépen amit akartam, nem..én folytattam a vitát és a saját buta gondolataimat bizonygattam.
- Az a lényeg hogy megbeszéltétek és most már megint minden jó
- Így van, köszönöm hogy nem hagytad hogy valami őrültséget tegyen magával, nem is tudom mi lett volna velem ha emiatt valami rosszat tesz...
- Nincs mit
- Na menjünk aludni mert holnap hamar kell kelni
- Rendben, jó éjszakát - öleltem meg Susant
Felmentem a szobámba átöltöztem pizsamába, befeküdtem az ágyba, zenét hallgattam és gondolkoztam...vissza gondoltam a mai nap történéseire...a könnyekre a mosolyokra..és végül már azon kaptam magam hogy az álmok világában lépkedek..