II.évad 8.rész

                                                                     * Robert szemszöge * 

Bementem a szobájába, ő még aludt de halkan szóltam neki.
- Amy - pusziltam meg az arcát
Lassan, fáradtan nyitotta ki a szemeit.
- Jó reggelt kincsem, hoztam neked reggelit - nyújtottam át neki a tálcát ami tele volt ennivalóval
- Hűha, mivel érdemeltem ezt ki ?
- Már csak te vagy nekem, nagyon oda kell figyelnem rád, na meg mondhatjuk úgy, hogy megmentetted az életemet - mutattam a bekötözött karomra
- Moft már érftem - mondta teli szájjal
- Na jól van, egyél csak én addig átolvasom még a szövegemet,zuhanyzok és felöltözök.
Kimentem az előszobába úgy emlékeztem ott hagytam a szövegemet. Volt egy nagy ablak az előszobában, ahonnan nagyon jól le lehetett látni a városra, ott álltam, gyakoroltam a szövegemet és közben csodáltam az ablakon túli világot.  Mikor már úgy éreztem, hogy nagyon  profi vagyok akkor

ledobtam a köteg papírt a kanapéra és elindultam a fürdőszoba felé. Levettem a pólómat és belepillantottam a tükörbe a karomon lévő "Suziea,, feliratú tetkót néztem.
- Ez már örökre megmarad - sóhajtottam
Levettem ami még rajtam volt, beálltam a zuhany  alá és megnyitottam a vizet.





Mikor végeztem már a hajamat nem volt kedvem beállítani meg nem is tudom, mit akarnak csinálni vele , milyen legyen. A derekamra csavartam egy törölközőt, így mentem be a szobámba, hogy keressek valami ruhát. Tudni lehet rólam, hogy én csak kétféleképpen öltözködöm, elegánsan mikor a vörös szőnyegen vagyok és a másik, úgy mint egy hajléktalan. Mivel ma sem leszek vörös szőnyegen ezért maradtam a másik lehetőségnél. Pont az ingemet gomboltam amikor :
 - Ugye nem gondolod komolyan, hogy ebben a göncben fogsz jönni ? - állt meg előttem Amy
- Először is, nem gondoltam hanem meg is tettem másodszor pedig, igen komolyan.

"Áhh, igaz, tényleg nem vészes"

Először csak rezzenéstelen arccal nézett rám, de aztán hatalmas mosolyra húzta a száját.
- Pont ilyen válaszra számítottam...ülj le a kanapéra ,átkötöm - fogta meg gyengéden a karomat
Leültem, feltűrtem az ingem ujját amennyire csak tudtam, hogy jobban hozzáférjen a kötéshez.
- Remélem nem lesz nagyon csúnya - sziszegtem miközben a kötést csavarta le a kezemről
- Majd mindjárt meglátjuk
Oda sem mertem nézni mikor az egészet leszedte.
- Annyira nem is vészes - szólalt meg Amy, bár nem valami magabiztosan mondta
- Áhh, igaz, tényleg nem vészes  - válaszoltam szarkasztikusan
- Hé, úgy mondod mintha az én hibám lenne
- Ne haragudj, nem úgy gondoltam - támasztottam meg homlokomat a vállán
- Semmi gond - puszilt bele a hajamba utána pedig összeborzolta
Miután Amy bekötözte a karomat ettem még pár falatot és indultunk is a stúdióba.

- Robert - torpant meg Amy az épület előtt - mi van ha elszúrom az egészet és rájönnek , hogy nem is kellek ide ?
- Mi okod van ezt gondolni ?
- Szerinted színészkedtem már valaha ?
- Igen, amikor velem gyakoroltál meg még régen amikor eljátszottunk egy szerepet.
- De, kamerák előtt nem.
- Ha elhiszed, hogy nem tudod akkor nem fogod tudni. Akkor győzhetsz, ha elhiszed , hogy képes vagy rá, te is jól tudod. Hasítani fogsz higgy nekem.

Szó nélkül bólintott, vett egy nagy levegőt és belépett a stúdióba.

- Végre, hogy itt vagytok - vettek minket észre egy kis idő után - Irány a sminkes.
Nem volt túl nehéz megtalálni a smink szobát, ugyanis nagy betűkkel ki volt írva az ajtóra.
- Csüccs le drágáim és kezdhetünk is

Nem volt sok idő, furcsálltam is mert nem ehhez vagyok hozzászokva.
- Készen is lennénk, mindjárt jönnek is a kollégák, hogy a hajatokat is rendbe rakják.
- Nem gondoltam volna, hogy ennyi minden van - nézett rám Amy
- Akkor most már ezt is megtudtad - mosolyodtam el
Miután már a hajunkkal is végeztek, már csak a ruhatár volt hátra és kezdődhetett is a munka.
- Na, látom már munkára készek vagytok - kiáltott oda nekünk Jon

- Úgy tűnik - karoltam át Amy vállát aki félve nézett rám
- Akkor a te jeleneteddel kezdünk Robert
- Én addig megkeresem a srácokat , ügyes legyél - puszilt meg Amy

                                                            * Amy szemszöge * 

Hátra mentem a játékterembe, hátha ott találom a fiúkat. Csodálkozva láttam meg , hogy csak Nash van bent egyedül.
- Szia - kapta felém egyből a tekintetét
- Hogy-hogy egyedül vagy ? - ültem le mellé
- A többiek fent maradtam mert a mai részben még nem szerepelnek
- Vagy úgy !
- Mi történt tegnap, hogy annyira rohannod kellett , ugye nincs semmi baj ?
Nem akartam elmondani, hogy azért kellett rohannom mert a nagybátyám bekattant.
- Semmi komoly, csak segítenem kellett Robertnek, ennyi
- Na akkor jó - mosolygott
- Hé, netsztár , visszakövetnél twitteren ? - löktem meg a vállammal
- Jujj - kapta egyből elő Iphoneját - na figyelj - tartotta elém a készüléket amin éppen az én twitter oldalam volt behozva - követés , kész is.
- Végre, köszi 
- Ugyan - legyintett
- Ilyenkor amúgy Matt és Cameron mivel foglalják el magukat ?
- Általában ? Rendelnek egy csomó kaját, videókat csinálnak, egymást szivatják.
- Tudnak élni - nevettem
- Csak őrültek ez az igazság
- Na és veled mi van ?
- Hogy érted ? - nézett kérdőn rám
- Te nem vagy őrült ?
- Mivel ilyen barátaim vannak, azt hiszem az vagyok egy kicsit.
- Amy gyere - nyitott be Robert - te következel kincsem
- Szoríts nekem - néztem Nashra
Ő csak kacsintott és középső ujját összekulcsolta mutató ujjával.
Oda rohantam Roberthez szorosan magamhoz öleltem.
- Ez a te nagy pillanatod - mondta boldogan
Az álmom megvalósíthatóvá vált és ezt nem szabad elbaltáznom.

                                                              * Robert szemszöge * 

Csak álltam és figyeltem, ahogy Amy éppen megaláz a szakmámban. Sokkal jobb volt mint amilyen én valaha voltam, legalábbis így éreztem. Hihetetlen volt csak úgy ragyogott  és éreztem, hamarosan már nem csak azért tudják majd a nevét mert az unokahúgom. Nem is tudom pontosan mit éreztem akkor,

boldogságot ? Inkább a büszkeség a megfelelő szó erre. Ahogy figyeltem, végigfutott minden az agyamon egészen onnan, hogy beléptem a házukba és ő egyből a nyakamba ugrott.                                                                                                            

ll.évad 7.rész

Amnesia 

                                                                                     * Robert szemszöge *

Egész úton, a hotel felé csak gondolkodtam, végig a történteken kattogott az agyam. Hiába próbáltam elterelni a gondolataimat nem ment.

Mikor beértem a hotelszobánkba lepakoltam a cuccokat, leültem a kanapéra egy  mély levegőt vettem. Elővettem a telefonomat, hogy meghallgassam a hangpostámat.
- Kérlek Robert, vedd fel a telefont beszélnünk kell, nem bírom...könyörgöm..- így hangzott az első.

Sírva hallgattam végig az összeset . Teljesen összetörtem, rendeltem egy üveg whiskyt, egyszerre ittam meg az egész üveg piát.
 Olyan nagy haragot éreztem, hogy még a testem is remegett és végül kitört belőlem.
Felrúgtam az előttem lévő asztalt, akkorát ütöttem a falba, hogy  vérzett a kezem , szétvertem az egész szobát.
 Leültem a földre, mellettem hevertek a whiskys üveg szilánkjai, megfogtam a legnagyobb darabot és elkezdtem vagdosni a kezemet.
- Áhhh - ordítottam - Elég ez nem te vagy - hallottam egy hangot a fejemben
Nem szabadott volna egyedül lennem, nem történt volna meg ez a dolog, szükségem van valakire.Ezért  írtam egy SMS-t Amynek: 

                                                                                      * Amy szemszöge * 

Pont a pizzát pusztítottuk a srácokkal mikor , megszólalt a telefonom.
 Egy SMS, mégpedig Roberttől. Nagyon megijedtem.

- Ne haragudjatok fiúk, de nekem mennem kell 

- Semmi baj, majd még találkozunk - mosolygott Cameron

Siettem ahogy csak tudtam, nagyon reméltem, hogy ez is csak egy ilyen Robertes SMS amiről azt hiszed,  hogy valami baj van de közben csak éhes vagy valami. 

Mikor beléptem a szobába nem hittem a szememnek, szét volt verve az egész. Robertet nem láttam sehol.

- Hol vagy ?! - kiabáltam 

- I-itt vagyok - hallottam a halk választ az egyik szoba felől. 

Az ágy előtt ült a földön és a karját szorította. 

- Mi történt ? - álltam meg az ajtóban

- Meghallgattam a hangpostámat...és csak Susantől voltak üzenetek.

- Mit csináltál a kezeddel?! - ültem le elé - Mutasd meg.

- Nem 

- Robert , had nézzem meg - húztam el a kezét amivel szorította a másikat - Te normális vagy ?!  Mi szükséged volt erre ?! Most jobban érzed magad ?!

- Ne húzd már fel magad - próbált nyugtatni 

- Még ne húzzam fel magam. Hát hogyne tenném mikor a nagybátyám egy idegbeteg barom és ha egy percre egyedül hagyom akkor szétveri a hotelszobát és szétvagdossa a kezét, és leissza magát. 

- Miből gondolod , hogy ittam ? 

- Árad belőled a pia szag, ne is próbáld letagadni. Most komolyan te mikor cselekedsz nem gondolsz a családodra ? Na meg a rajongóid, szerinted mit fognak gondolni ha meglátják mit tettél a kezeddel ? 

- De érez már át azt is amit én érzek - nézett rám könnyes szemekkel 

- Tudom mit érzel - öleltem meg - de nem kell ilyen hülyeséget tenned,itt vagyok , nem hagylak magadra. 

Reméltem, hogy a fürdőszobában találok egy kis elsősegély dobozt, úgy tudtam ott szokott lenni és találtam is. Lefertőtlenítettem a karját és bekötöztem.

.

Próbáltam helyreállítani a szobát, kitakarítottam, Robert pedig lefeküdt aludni.

Késő délután mikor én már majdnem elaludtam, akkor vánszorgott ki Robert a szobából.
- Amy, alszol ?! - hajolt felém
- Még éppen nem - válaszoltam csukott szemmel
- Miért van bekötve a kezem ?
- Nem emlékszel ? - ültem fel - Egyáltalán semmire ?
- A hangpostára, meg a whiskyre emlékszem meg, hogy beleütöttem a falba de utána már nem igazán.
- Szétvagdostad a karodat - világosítottam fel - én kötöttem be neked, csupa vér volt az egész kezed. Na meg szétverted az egész berendezést.
- Úristen, ne.... ez most komoly?!
- Akkor gondolom abból sem emlékszel semmire amit mondtam neked
- Nem...
- Jobb is....amúgy hogy érzed magad ? 

- Másnaposan, meg fáj a kezem.
- Na ezen nem csodálkozom.

                                                                         * Robert szemszöge *

- Mi a...?! - vettem elő csörgő telefonomat a zsebemből - Mondd - szóltam bele
- Mindjárt ott vagyok a lakosztályotok előtt - mondta Jon
- Rendben, akkor talán beengedlek
- Csak okosan - nevetett
Leraktam a telefont, majd indultam, hogy kinyissam az ajtót de ekkor Amy utánam szólt.
- A pulcsid ujját húzd le
- Oh, igaz, köszi
Kinyitottam az ajtót, Jon már ott állt.
- Na tessék, itt van a forgatókönyv és benne a szövegetek, olvasgassátok. Holnap délután egykor kezdjük a forgatást, addig is pihenjetek. Na sziasztok - mosolygott és behúzta maga után az ajtót.
- Úgy látom nem fogunk unatkozni - mondtam miközben átlapoztam azt a nagy köteg papírt amit kaptunk.
- Add ide - ugrált izgatottan Amy
Oda adtam neki, buzgón olvasta majd megszólalt - Te fogod játszani az apukámat ? - mosolyodott el
- Igen
- Testhezálló szerep, nem lesz nehéz - mélyedt bele az olvasásba
- Nem vagy éhes ? Ne rendeljek valamit ? 

- Uhh, de légyszíves
- Mit ?
- Tudod, hogy ugyanazokat szeretem mint te szóval  azt amit magadnak is rendelsz
Mikor elintéztem a rendelést hallottam a szobából kiszűrődő hatalmas nevetést.
- Na mi ilyen vicces ? - mosolyogtam én is
- Nézd - mutatott rá a TV-re amiben éppen az egyik ősrégi filmem ment.*
- De, most ez miért vicces ? - próbáltam komolyan kérdezni
- Semmi csak tudod nehéz elhinni, hogy ez is te vagy
- Pedig, jobb ha elhiszed - ölelt meg mikor leültem mellé
- Ide adod a telefonodat ? - szólalt meg hirtelen
- Persze,de mié..- meg sem várta, hogy befejezzem már kikapta a kezemből a telefont és bement a szobájába
- Köszi - kiáltott

                                                                                                   * Amy szemszöge *


Úgy éreztem jobb lesz ha én beszélek Susannel, mert Robert csak felhúzná magát volt már rá példa....
Kikerestem a nevét és már hívtam is.
- Robert ????????? - vette fel azonnal Sue
- Sajnálom, nem, Amy vagyok
- Drága kincsem , de örülök neked - mondta sírva
- Ne haragudj, hogy nem Robert...csak tudod miután meghallgatta az üzeneteidet azután rá sem lehetett ismerni és kő kövön ne maradt. De azt szeretném kérni tőled, hogy őszintén mondd el nekem, kérlek, hogy mi történt, megcsaltad vagy nem ?
- Nem bírok erről beszélni...
- Én csak az igazságot szeretném tudni, de ebből az egy mondatodból úgy gondolom igaz.
Hosszas hallgatás,sírás,sóhajok után végre megszólalt.
- Igen, megtettem és borzasztóan bánom már
- Értem...tudod mi a legrosszabb ? Hogy én végig bíztam benned és azt mondogattam Robertnek, hogy nem tennél olyat, én nem úgy ismerlek. Az anyukámnak tekintettelek. Sajnálom nagyon, hogy így alakult, de nekem nincs több mondani valóm és mennem is kell mert a nagybátyámnak szüksége van rám. Szia, Susan.
Hatalmasat csalódtam és még én védtem,hogy biztos nem csinál ilyet...





                                                                                       * Robert szemszöge *

Fogalmam sem volt arról mire készül, mikor elkérte a telefonomat. A szobája ajtaja előtt állva vártam, hogy végre kijöjjön.
- Kivel beszéltél ? - kérdeztem egyből ahogy kinyílt az ajtó
- Susannel - nyomta a kezembe a telefont - nem akartam, hogy te beszélj vele a történtek után .
- Na és - vettem nagy levegőt - mit tudtál meg ?
- Neked volt igazad, sajnos...
- Annyira tudtam - már éppen emeltem a kezemet , hogy beleüssek valamibe mikor Amy megállította a kezemet.
- Robert, ne.. - ölelt meg
Nem is tudom mi lenne velem, ha nem lenne itt Amy...talán már nem is lennék. Biztos annyira szétcsaptam volna magam, hogy még a karrierem és a hírnevem is rá ment volna, amit évek alatt sikerült visszaszereznem. Mindenkinek szüksége van valakire aki észhez térit mikor a harag elborítja és nem tudja eldönteni, mi a jó és a rossz. A mai nap mutatta ezt meg nekem a legjobban.

ll.évad 6.rész

                                                                     

Everything Has Changed

    * 1 hét múlva * 

Pakolás...már megint. Miközben  a  cuccaimat  válogattam  feltörtek a régi emlékek amikor még mit sem sejtve készültem ide . Ha valaki akkor azt mondja nekem, hogy egy sorozatban fogok szerepelni a nagybátyámmal valószínűleg hatalmas nevetésben törtem volna ki.  Mióta itt vagyok úgy érzem minden sikerülhet és remélem így is lesz.
- Ide tudnád adni azt a kék pulcsidat Sue ? - nyitottam be a szobájukba
- Nem tudom, hol van - válaszolt az ágyban fekve
-  Te nem jössz ? - döbbentem meg
- Áhh, nem
- De  miért ? Mi a baj ?
- Mindegy nem lényeges - próbálta terelni a témát
- Ekkora baj nem lehet, hogy titkolózol

- Elég rosszul érzem magam, émelygek és hánytam  is, ennyi
Én magamban már összeraktam a képet de nem szóltam.
- Hát te miért nem pakolsz még drágám ? - lépett be a szobába Robert
- Nem érzem jól magam - válaszolt halkan Susan
- Émelyeg,hányt...reggeli rosszullét - sziszegtem alig érthetően
- De mitől ? - értetlenkedett
- Pont te kérded - motyogtam
- Ezt, hogy érted ? - nézett rám mikor meghallotta mit mondtam
 - De hát én..mi..nem is..- meredt maga elé - A rohadt életbe - csattant fel végül mikor végig gondolta
- Drágám kérlek - ült fel az ágyban Susan

- Nekem csak ne drágámozz még ezek után van képed.. - ordított Robert , megragadta a karomat és húzott - most azonnal elmegyünk - megfogta az összes cuccomat amit összekészítettem már az előszobába, kiment és bedobált mindent a kocsiba - Szállj be! - kiáltott nekem miközben bevágta a kocsiajtót.
- De, Robert, nem hagyhatjuk magára, szeretem és ő a feleséged nem viselkedhetsz így.
- Igen, a feleségem aki megcsalt , mit kéne csinálnom ?! Gratuláljak?!  Ügyes vagy szépen csináltad észre sem vettem..hülyét csináltál belőlem...tényleg igazad van, ezt kellett volna tennem. Most meg amúgy is mennünk kell szóval szállj be, hidd el nincs kedvem veled is veszekedni .
Nem feszítettem tovább a húrt, szótlanul beszálltam a kocsiba.

 Nem szóltunk egymáshoz, én a telefonomat nyomkodtam, twittereztem, ő pedig nem kezdeményezett beszélgetést.

-  Nehogy haragban legyünk, kérlek - törte meg a csendet végül 
- Dehogy - válaszoltam félvállról
- Na azt szépen ide adod - vette ki a kezemből a telefont
- Hé, ne már - kapkodtam a keze után
- Na szóval, nehogy már haragban legyünk - ismételte el
- Nyugi már, nincs harag
- Hmmm - fékezett a lámpánál majd rám nézett - Szerinted miért csinálta ? - csuklott el a hangja
- Nem tudom Robert, és azt sem tudom, hogy egyáltalán csinált-e valamit..mert nem vagyok benne biztos, kinézem belőled, hogy már nem emlékszel...vagy valami.
- Szerinted ilyenre ne emlékeznék ? Pont én ?
- Jó,jó ...inkább meg sem kérdezem miért mondtad ezt , hogy "pont én,, .
- Hoztuk már szóba a gyerek ügyet nagyon szeretett volna és én is, de valamiért...basszus már zöld - lépett rá gyorsan a gázra - szóval, valamiért nem ment , ha érted mire gondolok és utána már nem is igen került szóba ez a dolog mert akkor jöttél hozzánk és így már akkor lett is egy gyerekünk és veled voltunk elfoglalva. Ezért gondolom én, hogy biztos nem én voltam.
- Így már más, de most már én sem értem akkor miért csinálta.
- Majd beszélek én vele és vagy mindent elmond vagy tényleg soha többet nem számíthat rám -jelentette ki komolyan Robert
- De csak szépen
- Megpróbálom


Egy óra múlva meg is érkeztünk a forgatás helyszínére, a rendező már ott várt minket.
- Végre itt vagy Downey - nevetett és átölelte a nagybátyámat - És ugyebár te vagy Amy ? - mosolygott rám
- Igen én vagyok.
- Én pedig  Jon Favreau vagyok.
- Örvendek a szerencsének.
- Hát még én - ölelt át engem is - gyertek bemutatom a többieket akikkel együtt fogtok dolgozni.
Egy nagy stúdióba vezetett be minket ahol már nagyban ment a munka.
- Hé, srácok gyertek csak - intett három fiúnak akik éppen a csocsóasztalnál játszottak - Gondolom  nem kell nektek bemutatnom ki ez a fickó itt mellettem - mutatott Robertre
- Downey Jr - esett le az álla a srácoknak - Ez hihetetlen, a mesterrel dolgozhatunk, ez most komoly?
- Ne túlozz - nevette el magát Robert és közben kezet fogott a fiúkkal
- Na igen mondtam, hogy őt nem kell bemutatni - mondta Jon - De ezt a szép lányt se hagyjuk ki, ő pedig Amy Mitchell, Downey unkohúga.
- Helló,Nash Grier vagyok - kezdte a bemutatkozást a velem szemben álló fiú.

Matt,               Nash,             Cameron 

- Cameron Dallas
- Matthew Espinosa

Nagyon kedvesnek tűntek a srácok már így elsőre.
- Nincs kedved lejönni velünk a játékterembe, vannak videó játékok meg minden amit csak kívánhat az ember - kérdezte Cameron
Egyből Robertre néztem vártam mit válaszol.
- Menj csak - mosolygott és megpuszilt - Én addig felviszem a cuccunkat a hotelba.
- Rendben, köszönöm - öleltem meg szorosabban

Stúdió végében volt egy nagy ajtó, e mögött rejtőzött a játékszoba, a srácok egyből oda ugrottak a nagy kanapéra és bekapcsolták az xboxot.
- Gyere ülj csak ide - mutatom maga mellé Nash  - Mesélsz magadról ? Szeretnélek megismerni.
- Persze mesélhetek. De inkább kérdezd ami érdekel, így egyszerűbb lesz.
- Hmm, akkor...hány éves vagy ?
- 17
- Milyen zenéket szeretsz ?
- Michael Jacksontól kezdve, Eminemen keresztül, az Nirvanaig...mindenfélét.
- Végre valaki - fordult oda Cameron és Matt
- Miért talán még nem sok olyan lánnyal találkoztatok akik minden féle zenét  szeretnek ?
- Őszinte legyek ? - hajolt közelebb hozzám Matt - Egyel sem.
- De most már ez a szám, felemelkedett egyre - szólt közbe Nash
- Na és szereted a videó játékokat ? - nézett reménykedve Cameron
- Persze - vágtam rá egyből
- Szereted a pizzát ? - kérdezett most már Matt is

- Nem...
A fiúk úgy néztek egymásra mintha szellemet láttak volna.
-  imádom - fejeztem be a mondatot
- Huhh, ,máris másabb - nevetett Nash
- Akkor rendelhetünk is egy pizzát - fogta meg a telefonját Cameron és hívta is a pizzériát.
- Úgy érzem nagyon jól kifogunk jönni - mosolygott rám Nash

ll.évad 5.rész

                                                                     You and I 

- Amy, hahó.. - csápolt az arcom előtt Robert - Figyelsz ?
- Persze,persze - ráztam meg a fejem
- Mit szólsz ?
- Nem értem, hogy-hogy én is ?
- Nem mindegy ?  Az a lényeg, hogy megtörtént és kész - fogta meg a vállam - Na, megyek szólok, hogy elvállaljuk - emelte a füléhez a telefont
Ahogy kilépett az ajtón, egyből jelzett a telefonom. Greggy küldött egy SMS-t. "Amy, eltudnál jönni?,, - olvastam magamban, közben a torkomban dobogott a szívem. Nem is gondolkodtam egyből felkaptam a szobám sarkában porosodó gördeszkát és rohanta lefele.
- Hova mész Szívem ? - kiáltott utánam Susan
- Gregghez
Szinte repültem a gördeszkával annyira siettem, nem figyelte se az autókat se az embereket csak minél hamarabb oda akartam érni. Kifulladva álltam meg Greggék háza előtt, mintha rémet láttam volna úgy figyeltem a telepakolt kocsit, és a kamiont amire a bútorokat pakolták.
- Amy - lépett oda hozzám Gregg mikor észre vett
- Mondd, hogy ez nem az amire gondolok - öleltem meg

- Nem tehetek semmit, muszáj elköltöznünk - szorított magához  úgy mintha soha nem akarna elengedni - De, sajnos nem ez az egyetlen dolog...most látsz utoljára éppen ezért nem akarom, hogy szenvedj, hidd el tudom milyen borzasztó érzés ha hiányzik az az egy ember akiért az életed adnád - nézett mélyen a szemembe- Azt akarom, hogy éld az életed és boldog legyél..nélkülem.
- Gregg - zokogtam
- Hidd el ez lesz a legjobb mindkettőnknek - mondta könnyes szemekkel - ne felejtsd el, hogy bármikor számíthatsz rám, írhatsz,hívhatsz bármikor.

- Ugyanúgy te is
- Gregg, indulnunk kell - kiáltott oda az anyukája
- Viszlát Amy , szeretlek - csókolt meg
- Én is téged - mondtam mikor ajkaink elváltak egymástól - Sajnálom  de , hogy tudnék elköszönni attól az embertől aki nélkül el sem tudom képzelni az életem ? 
- Hát ne tedd - mosolygott és nyomott egy búcsúpuszit a homlokomra. - Na de várj, van valami amit oda szeretnék adni - Oda szaladt a kocsihoz buzgón kutatott az egyik bőröndben és mikor megtalálta visszaszaladt hozzám - Tessék - nyújtott át nekem egy pólót - ez volt rajtam mikor először találkoztunk, tartsd meg.
- Köszönöm - öleltem szorosan magamhoz

Csak álltam és összetört szívvel figyeltem, ahogy az a srác aki a legfontosabb volt nekem kisétál az életemből, minél távolabb lett tőlem annál üresebb lettem belül  és tudatosult bennem, hogy semmi nem lesz már olyan mint régen. A szívem minden dobbanása azt diktálta, hogy nem hagyhatod elmenni , de most az agyamra kellett hallgatnom. Tudtam, hogy soha nem fogom elfelejteni mindig szeretni fogom bármi történjen is.  Elővettem a telefonomat és tárcsáztam Robert számát.
- Igen ? - vette fel a telefont
- Szia, értem tudnál jönni ? - szipogtam
- Hol vagy ? És mi a baj ? - kérdezte aggódva
- Greggék háza előtt, majd elmondom csak gyere kérlek
- Rendben, mindjárt ott vagyok

A gördeszkámon ülve, könnyes szemeimet törölgettem. Nem tudom elhinni, hogy így lett vége, nem így kellett volna történnie a dolgoknak. Úgy váltakoztak bennem az érzések mint nyáron az időjárás,mikor meleg van süt a nap, tiszta az ég és egyszer csak a semmiből hatalmas zápor tört elő, aztán gyorsan elhalad és újra kisüt a nap  az égen pedig egy szivárvány tűnik fel. Ehhez hasonlót éreztem én is,  nyugtattam magam, hogy jobb lesz így de aztán jött egy "viharfelhő" egy emlékkép és elmosott minden olyan gondolatot, hogy azért is boldog leszek. Olyan sok érzés kavargott bennem, hogy már nem bírtam tovább, teljesen összetörtem , sírva hajtottam a fejemet térdemre.  Egyszer csak hallottam , hogy megáll előttem az úton egy kocsi és ezt egy gyors ajtó csapódás követte.

- Kicsim, mi a baj ? - térdelt le elém és ölelt át Robert
- E-el költözött - próbáltam érhetően beszélni - Itt hagyott.

- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj, én itt vagyok nem hagylak egyedül soha. Ne sírj kérlek.
- De én ezt már nem bírom Robert - öleltem szorosabban mert még jobban el kezdtem sírni
- Hé-hé - fogta két tenyere közé arcomat - ne mondj ilyet , nincs olyan, hogy nem bírod mindig küzdeni kel bármi történjen, nem szabad feladni soha. Tudnod kell mikor kell tovább lépni és elengedni a dolgokat, nem kuporoghatsz a szobádban depressziósan végig azon gondolkodva, hogy mi lett volna ha. Nem, ezt nem teheted és nem is engedem nem fogom végig nézni ahogy tönkre teszed magad, te is tudod jól  vannak az életünkben emberek akik csak jönnek aztán távoznak is, de aki igazán szeret veled marad bármi történjen is.
- Te ugye mellettem leszel mindig ?
- Erre te is jól tudod a választ - húzta félig mosolyra a száját - soha nem hagylak magadra mindig  itt leszek neked és ahogy csak tehetem megvédelek minden fájdalomtól és szenvedéstől. De kérlek ígérd meg ,hogy nem teszed tönkre magad.
- Ígérem, de most már menjünk haza

Mikor hazaértünk Susan már az ajtóban várt minket.
- Mi történt ? - ölelt át
- Mindjárt elmesélem, de előbb kérhetek egy  bögre forró teát ?
- Persze kincsem, menj fel a szobádba mindjárt viszem - puszilt meg
- Gyere - biccentett Robert az emelet felé
Felmentünk én gyorsan bebújtam az ágyamba Robert pedig leült az ágyam végén, lassan Susan is csatlakozott hozzánk.
- Na mondd drágám, mi történt ?

- Szakított velem Gregg - néztem bele a tenyeremben lévő bögréből felszálló gőzbe
- Hogy micsoda ? - csattant föl Sue - De mégis miért ?
- Elköltözött, és azt mondta, hogy boldognak akar tudni, nem pedig úgy,hogy őt hiányolom.
- Sajnálom drágám , de ez így még mindig jobb mintha minden nap azon kéne izgulnod, hogy vajon ő mit csinál, mikor látod újra.
- Tudom, de akkor is olyan rossz - bújtam oda hozzá
- Száz meg száz ember van\lesz akikre mindig számíthatsz és nem hagynak cserben
- Tudod mit?! Igazad van, nem fogok szomorkodni, most úgy is jön ez a sorozat, ha jó leszek talán kapok több szerepet is és akkor legalább meg lesz az életcélom.
- Látod így kell felfogni. - mosolygott Robert  - Jövő héten úgy is már mennünk kell mert kezdődik a forgatás.