ll.évad 7.rész

Amnesia 

                                                                                     * Robert szemszöge *

Egész úton, a hotel felé csak gondolkodtam, végig a történteken kattogott az agyam. Hiába próbáltam elterelni a gondolataimat nem ment.

Mikor beértem a hotelszobánkba lepakoltam a cuccokat, leültem a kanapéra egy  mély levegőt vettem. Elővettem a telefonomat, hogy meghallgassam a hangpostámat.
- Kérlek Robert, vedd fel a telefont beszélnünk kell, nem bírom...könyörgöm..- így hangzott az első.

Sírva hallgattam végig az összeset . Teljesen összetörtem, rendeltem egy üveg whiskyt, egyszerre ittam meg az egész üveg piát.
 Olyan nagy haragot éreztem, hogy még a testem is remegett és végül kitört belőlem.
Felrúgtam az előttem lévő asztalt, akkorát ütöttem a falba, hogy  vérzett a kezem , szétvertem az egész szobát.
 Leültem a földre, mellettem hevertek a whiskys üveg szilánkjai, megfogtam a legnagyobb darabot és elkezdtem vagdosni a kezemet.
- Áhhh - ordítottam - Elég ez nem te vagy - hallottam egy hangot a fejemben
Nem szabadott volna egyedül lennem, nem történt volna meg ez a dolog, szükségem van valakire.Ezért  írtam egy SMS-t Amynek: 

                                                                                      * Amy szemszöge * 

Pont a pizzát pusztítottuk a srácokkal mikor , megszólalt a telefonom.
 Egy SMS, mégpedig Roberttől. Nagyon megijedtem.

- Ne haragudjatok fiúk, de nekem mennem kell 

- Semmi baj, majd még találkozunk - mosolygott Cameron

Siettem ahogy csak tudtam, nagyon reméltem, hogy ez is csak egy ilyen Robertes SMS amiről azt hiszed,  hogy valami baj van de közben csak éhes vagy valami. 

Mikor beléptem a szobába nem hittem a szememnek, szét volt verve az egész. Robertet nem láttam sehol.

- Hol vagy ?! - kiabáltam 

- I-itt vagyok - hallottam a halk választ az egyik szoba felől. 

Az ágy előtt ült a földön és a karját szorította. 

- Mi történt ? - álltam meg az ajtóban

- Meghallgattam a hangpostámat...és csak Susantől voltak üzenetek.

- Mit csináltál a kezeddel?! - ültem le elé - Mutasd meg.

- Nem 

- Robert , had nézzem meg - húztam el a kezét amivel szorította a másikat - Te normális vagy ?!  Mi szükséged volt erre ?! Most jobban érzed magad ?!

- Ne húzd már fel magad - próbált nyugtatni 

- Még ne húzzam fel magam. Hát hogyne tenném mikor a nagybátyám egy idegbeteg barom és ha egy percre egyedül hagyom akkor szétveri a hotelszobát és szétvagdossa a kezét, és leissza magát. 

- Miből gondolod , hogy ittam ? 

- Árad belőled a pia szag, ne is próbáld letagadni. Most komolyan te mikor cselekedsz nem gondolsz a családodra ? Na meg a rajongóid, szerinted mit fognak gondolni ha meglátják mit tettél a kezeddel ? 

- De érez már át azt is amit én érzek - nézett rám könnyes szemekkel 

- Tudom mit érzel - öleltem meg - de nem kell ilyen hülyeséget tenned,itt vagyok , nem hagylak magadra. 

Reméltem, hogy a fürdőszobában találok egy kis elsősegély dobozt, úgy tudtam ott szokott lenni és találtam is. Lefertőtlenítettem a karját és bekötöztem.

.

Próbáltam helyreállítani a szobát, kitakarítottam, Robert pedig lefeküdt aludni.

Késő délután mikor én már majdnem elaludtam, akkor vánszorgott ki Robert a szobából.
- Amy, alszol ?! - hajolt felém
- Még éppen nem - válaszoltam csukott szemmel
- Miért van bekötve a kezem ?
- Nem emlékszel ? - ültem fel - Egyáltalán semmire ?
- A hangpostára, meg a whiskyre emlékszem meg, hogy beleütöttem a falba de utána már nem igazán.
- Szétvagdostad a karodat - világosítottam fel - én kötöttem be neked, csupa vér volt az egész kezed. Na meg szétverted az egész berendezést.
- Úristen, ne.... ez most komoly?!
- Akkor gondolom abból sem emlékszel semmire amit mondtam neked
- Nem...
- Jobb is....amúgy hogy érzed magad ? 

- Másnaposan, meg fáj a kezem.
- Na ezen nem csodálkozom.

                                                                         * Robert szemszöge *

- Mi a...?! - vettem elő csörgő telefonomat a zsebemből - Mondd - szóltam bele
- Mindjárt ott vagyok a lakosztályotok előtt - mondta Jon
- Rendben, akkor talán beengedlek
- Csak okosan - nevetett
Leraktam a telefont, majd indultam, hogy kinyissam az ajtót de ekkor Amy utánam szólt.
- A pulcsid ujját húzd le
- Oh, igaz, köszi
Kinyitottam az ajtót, Jon már ott állt.
- Na tessék, itt van a forgatókönyv és benne a szövegetek, olvasgassátok. Holnap délután egykor kezdjük a forgatást, addig is pihenjetek. Na sziasztok - mosolygott és behúzta maga után az ajtót.
- Úgy látom nem fogunk unatkozni - mondtam miközben átlapoztam azt a nagy köteg papírt amit kaptunk.
- Add ide - ugrált izgatottan Amy
Oda adtam neki, buzgón olvasta majd megszólalt - Te fogod játszani az apukámat ? - mosolyodott el
- Igen
- Testhezálló szerep, nem lesz nehéz - mélyedt bele az olvasásba
- Nem vagy éhes ? Ne rendeljek valamit ? 

- Uhh, de légyszíves
- Mit ?
- Tudod, hogy ugyanazokat szeretem mint te szóval  azt amit magadnak is rendelsz
Mikor elintéztem a rendelést hallottam a szobából kiszűrődő hatalmas nevetést.
- Na mi ilyen vicces ? - mosolyogtam én is
- Nézd - mutatott rá a TV-re amiben éppen az egyik ősrégi filmem ment.*
- De, most ez miért vicces ? - próbáltam komolyan kérdezni
- Semmi csak tudod nehéz elhinni, hogy ez is te vagy
- Pedig, jobb ha elhiszed - ölelt meg mikor leültem mellé
- Ide adod a telefonodat ? - szólalt meg hirtelen
- Persze,de mié..- meg sem várta, hogy befejezzem már kikapta a kezemből a telefont és bement a szobájába
- Köszi - kiáltott

                                                                                                   * Amy szemszöge *


Úgy éreztem jobb lesz ha én beszélek Susannel, mert Robert csak felhúzná magát volt már rá példa....
Kikerestem a nevét és már hívtam is.
- Robert ????????? - vette fel azonnal Sue
- Sajnálom, nem, Amy vagyok
- Drága kincsem , de örülök neked - mondta sírva
- Ne haragudj, hogy nem Robert...csak tudod miután meghallgatta az üzeneteidet azután rá sem lehetett ismerni és kő kövön ne maradt. De azt szeretném kérni tőled, hogy őszintén mondd el nekem, kérlek, hogy mi történt, megcsaltad vagy nem ?
- Nem bírok erről beszélni...
- Én csak az igazságot szeretném tudni, de ebből az egy mondatodból úgy gondolom igaz.
Hosszas hallgatás,sírás,sóhajok után végre megszólalt.
- Igen, megtettem és borzasztóan bánom már
- Értem...tudod mi a legrosszabb ? Hogy én végig bíztam benned és azt mondogattam Robertnek, hogy nem tennél olyat, én nem úgy ismerlek. Az anyukámnak tekintettelek. Sajnálom nagyon, hogy így alakult, de nekem nincs több mondani valóm és mennem is kell mert a nagybátyámnak szüksége van rám. Szia, Susan.
Hatalmasat csalódtam és még én védtem,hogy biztos nem csinál ilyet...





                                                                                       * Robert szemszöge *

Fogalmam sem volt arról mire készül, mikor elkérte a telefonomat. A szobája ajtaja előtt állva vártam, hogy végre kijöjjön.
- Kivel beszéltél ? - kérdeztem egyből ahogy kinyílt az ajtó
- Susannel - nyomta a kezembe a telefont - nem akartam, hogy te beszélj vele a történtek után .
- Na és - vettem nagy levegőt - mit tudtál meg ?
- Neked volt igazad, sajnos...
- Annyira tudtam - már éppen emeltem a kezemet , hogy beleüssek valamibe mikor Amy megállította a kezemet.
- Robert, ne.. - ölelt meg
Nem is tudom mi lenne velem, ha nem lenne itt Amy...talán már nem is lennék. Biztos annyira szétcsaptam volna magam, hogy még a karrierem és a hírnevem is rá ment volna, amit évek alatt sikerült visszaszereznem. Mindenkinek szüksége van valakire aki észhez térit mikor a harag elborítja és nem tudja eldönteni, mi a jó és a rossz. A mai nap mutatta ezt meg nekem a legjobban.

ll.évad 6.rész

                                                                     

Everything Has Changed

    * 1 hét múlva * 

Pakolás...már megint. Miközben  a  cuccaimat  válogattam  feltörtek a régi emlékek amikor még mit sem sejtve készültem ide . Ha valaki akkor azt mondja nekem, hogy egy sorozatban fogok szerepelni a nagybátyámmal valószínűleg hatalmas nevetésben törtem volna ki.  Mióta itt vagyok úgy érzem minden sikerülhet és remélem így is lesz.
- Ide tudnád adni azt a kék pulcsidat Sue ? - nyitottam be a szobájukba
- Nem tudom, hol van - válaszolt az ágyban fekve
-  Te nem jössz ? - döbbentem meg
- Áhh, nem
- De  miért ? Mi a baj ?
- Mindegy nem lényeges - próbálta terelni a témát
- Ekkora baj nem lehet, hogy titkolózol

- Elég rosszul érzem magam, émelygek és hánytam  is, ennyi
Én magamban már összeraktam a képet de nem szóltam.
- Hát te miért nem pakolsz még drágám ? - lépett be a szobába Robert
- Nem érzem jól magam - válaszolt halkan Susan
- Émelyeg,hányt...reggeli rosszullét - sziszegtem alig érthetően
- De mitől ? - értetlenkedett
- Pont te kérded - motyogtam
- Ezt, hogy érted ? - nézett rám mikor meghallotta mit mondtam
 - De hát én..mi..nem is..- meredt maga elé - A rohadt életbe - csattant fel végül mikor végig gondolta
- Drágám kérlek - ült fel az ágyban Susan

- Nekem csak ne drágámozz még ezek után van képed.. - ordított Robert , megragadta a karomat és húzott - most azonnal elmegyünk - megfogta az összes cuccomat amit összekészítettem már az előszobába, kiment és bedobált mindent a kocsiba - Szállj be! - kiáltott nekem miközben bevágta a kocsiajtót.
- De, Robert, nem hagyhatjuk magára, szeretem és ő a feleséged nem viselkedhetsz így.
- Igen, a feleségem aki megcsalt , mit kéne csinálnom ?! Gratuláljak?!  Ügyes vagy szépen csináltad észre sem vettem..hülyét csináltál belőlem...tényleg igazad van, ezt kellett volna tennem. Most meg amúgy is mennünk kell szóval szállj be, hidd el nincs kedvem veled is veszekedni .
Nem feszítettem tovább a húrt, szótlanul beszálltam a kocsiba.

 Nem szóltunk egymáshoz, én a telefonomat nyomkodtam, twittereztem, ő pedig nem kezdeményezett beszélgetést.

-  Nehogy haragban legyünk, kérlek - törte meg a csendet végül 
- Dehogy - válaszoltam félvállról
- Na azt szépen ide adod - vette ki a kezemből a telefont
- Hé, ne már - kapkodtam a keze után
- Na szóval, nehogy már haragban legyünk - ismételte el
- Nyugi már, nincs harag
- Hmmm - fékezett a lámpánál majd rám nézett - Szerinted miért csinálta ? - csuklott el a hangja
- Nem tudom Robert, és azt sem tudom, hogy egyáltalán csinált-e valamit..mert nem vagyok benne biztos, kinézem belőled, hogy már nem emlékszel...vagy valami.
- Szerinted ilyenre ne emlékeznék ? Pont én ?
- Jó,jó ...inkább meg sem kérdezem miért mondtad ezt , hogy "pont én,, .
- Hoztuk már szóba a gyerek ügyet nagyon szeretett volna és én is, de valamiért...basszus már zöld - lépett rá gyorsan a gázra - szóval, valamiért nem ment , ha érted mire gondolok és utána már nem is igen került szóba ez a dolog mert akkor jöttél hozzánk és így már akkor lett is egy gyerekünk és veled voltunk elfoglalva. Ezért gondolom én, hogy biztos nem én voltam.
- Így már más, de most már én sem értem akkor miért csinálta.
- Majd beszélek én vele és vagy mindent elmond vagy tényleg soha többet nem számíthat rám -jelentette ki komolyan Robert
- De csak szépen
- Megpróbálom


Egy óra múlva meg is érkeztünk a forgatás helyszínére, a rendező már ott várt minket.
- Végre itt vagy Downey - nevetett és átölelte a nagybátyámat - És ugyebár te vagy Amy ? - mosolygott rám
- Igen én vagyok.
- Én pedig  Jon Favreau vagyok.
- Örvendek a szerencsének.
- Hát még én - ölelt át engem is - gyertek bemutatom a többieket akikkel együtt fogtok dolgozni.
Egy nagy stúdióba vezetett be minket ahol már nagyban ment a munka.
- Hé, srácok gyertek csak - intett három fiúnak akik éppen a csocsóasztalnál játszottak - Gondolom  nem kell nektek bemutatnom ki ez a fickó itt mellettem - mutatott Robertre
- Downey Jr - esett le az álla a srácoknak - Ez hihetetlen, a mesterrel dolgozhatunk, ez most komoly?
- Ne túlozz - nevette el magát Robert és közben kezet fogott a fiúkkal
- Na igen mondtam, hogy őt nem kell bemutatni - mondta Jon - De ezt a szép lányt se hagyjuk ki, ő pedig Amy Mitchell, Downey unkohúga.
- Helló,Nash Grier vagyok - kezdte a bemutatkozást a velem szemben álló fiú.

Matt,               Nash,             Cameron 

- Cameron Dallas
- Matthew Espinosa

Nagyon kedvesnek tűntek a srácok már így elsőre.
- Nincs kedved lejönni velünk a játékterembe, vannak videó játékok meg minden amit csak kívánhat az ember - kérdezte Cameron
Egyből Robertre néztem vártam mit válaszol.
- Menj csak - mosolygott és megpuszilt - Én addig felviszem a cuccunkat a hotelba.
- Rendben, köszönöm - öleltem meg szorosabban

Stúdió végében volt egy nagy ajtó, e mögött rejtőzött a játékszoba, a srácok egyből oda ugrottak a nagy kanapéra és bekapcsolták az xboxot.
- Gyere ülj csak ide - mutatom maga mellé Nash  - Mesélsz magadról ? Szeretnélek megismerni.
- Persze mesélhetek. De inkább kérdezd ami érdekel, így egyszerűbb lesz.
- Hmm, akkor...hány éves vagy ?
- 17
- Milyen zenéket szeretsz ?
- Michael Jacksontól kezdve, Eminemen keresztül, az Nirvanaig...mindenfélét.
- Végre valaki - fordult oda Cameron és Matt
- Miért talán még nem sok olyan lánnyal találkoztatok akik minden féle zenét  szeretnek ?
- Őszinte legyek ? - hajolt közelebb hozzám Matt - Egyel sem.
- De most már ez a szám, felemelkedett egyre - szólt közbe Nash
- Na és szereted a videó játékokat ? - nézett reménykedve Cameron
- Persze - vágtam rá egyből
- Szereted a pizzát ? - kérdezett most már Matt is

- Nem...
A fiúk úgy néztek egymásra mintha szellemet láttak volna.
-  imádom - fejeztem be a mondatot
- Huhh, ,máris másabb - nevetett Nash
- Akkor rendelhetünk is egy pizzát - fogta meg a telefonját Cameron és hívta is a pizzériát.
- Úgy érzem nagyon jól kifogunk jönni - mosolygott rám Nash

ll.évad 5.rész

                                                                     You and I 

- Amy, hahó.. - csápolt az arcom előtt Robert - Figyelsz ?
- Persze,persze - ráztam meg a fejem
- Mit szólsz ?
- Nem értem, hogy-hogy én is ?
- Nem mindegy ?  Az a lényeg, hogy megtörtént és kész - fogta meg a vállam - Na, megyek szólok, hogy elvállaljuk - emelte a füléhez a telefont
Ahogy kilépett az ajtón, egyből jelzett a telefonom. Greggy küldött egy SMS-t. "Amy, eltudnál jönni?,, - olvastam magamban, közben a torkomban dobogott a szívem. Nem is gondolkodtam egyből felkaptam a szobám sarkában porosodó gördeszkát és rohanta lefele.
- Hova mész Szívem ? - kiáltott utánam Susan
- Gregghez
Szinte repültem a gördeszkával annyira siettem, nem figyelte se az autókat se az embereket csak minél hamarabb oda akartam érni. Kifulladva álltam meg Greggék háza előtt, mintha rémet láttam volna úgy figyeltem a telepakolt kocsit, és a kamiont amire a bútorokat pakolták.
- Amy - lépett oda hozzám Gregg mikor észre vett
- Mondd, hogy ez nem az amire gondolok - öleltem meg

- Nem tehetek semmit, muszáj elköltöznünk - szorított magához  úgy mintha soha nem akarna elengedni - De, sajnos nem ez az egyetlen dolog...most látsz utoljára éppen ezért nem akarom, hogy szenvedj, hidd el tudom milyen borzasztó érzés ha hiányzik az az egy ember akiért az életed adnád - nézett mélyen a szemembe- Azt akarom, hogy éld az életed és boldog legyél..nélkülem.
- Gregg - zokogtam
- Hidd el ez lesz a legjobb mindkettőnknek - mondta könnyes szemekkel - ne felejtsd el, hogy bármikor számíthatsz rám, írhatsz,hívhatsz bármikor.

- Ugyanúgy te is
- Gregg, indulnunk kell - kiáltott oda az anyukája
- Viszlát Amy , szeretlek - csókolt meg
- Én is téged - mondtam mikor ajkaink elváltak egymástól - Sajnálom  de , hogy tudnék elköszönni attól az embertől aki nélkül el sem tudom képzelni az életem ? 
- Hát ne tedd - mosolygott és nyomott egy búcsúpuszit a homlokomra. - Na de várj, van valami amit oda szeretnék adni - Oda szaladt a kocsihoz buzgón kutatott az egyik bőröndben és mikor megtalálta visszaszaladt hozzám - Tessék - nyújtott át nekem egy pólót - ez volt rajtam mikor először találkoztunk, tartsd meg.
- Köszönöm - öleltem szorosan magamhoz

Csak álltam és összetört szívvel figyeltem, ahogy az a srác aki a legfontosabb volt nekem kisétál az életemből, minél távolabb lett tőlem annál üresebb lettem belül  és tudatosult bennem, hogy semmi nem lesz már olyan mint régen. A szívem minden dobbanása azt diktálta, hogy nem hagyhatod elmenni , de most az agyamra kellett hallgatnom. Tudtam, hogy soha nem fogom elfelejteni mindig szeretni fogom bármi történjen is.  Elővettem a telefonomat és tárcsáztam Robert számát.
- Igen ? - vette fel a telefont
- Szia, értem tudnál jönni ? - szipogtam
- Hol vagy ? És mi a baj ? - kérdezte aggódva
- Greggék háza előtt, majd elmondom csak gyere kérlek
- Rendben, mindjárt ott vagyok

A gördeszkámon ülve, könnyes szemeimet törölgettem. Nem tudom elhinni, hogy így lett vége, nem így kellett volna történnie a dolgoknak. Úgy váltakoztak bennem az érzések mint nyáron az időjárás,mikor meleg van süt a nap, tiszta az ég és egyszer csak a semmiből hatalmas zápor tört elő, aztán gyorsan elhalad és újra kisüt a nap  az égen pedig egy szivárvány tűnik fel. Ehhez hasonlót éreztem én is,  nyugtattam magam, hogy jobb lesz így de aztán jött egy "viharfelhő" egy emlékkép és elmosott minden olyan gondolatot, hogy azért is boldog leszek. Olyan sok érzés kavargott bennem, hogy már nem bírtam tovább, teljesen összetörtem , sírva hajtottam a fejemet térdemre.  Egyszer csak hallottam , hogy megáll előttem az úton egy kocsi és ezt egy gyors ajtó csapódás követte.

- Kicsim, mi a baj ? - térdelt le elém és ölelt át Robert
- E-el költözött - próbáltam érhetően beszélni - Itt hagyott.

- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj, én itt vagyok nem hagylak egyedül soha. Ne sírj kérlek.
- De én ezt már nem bírom Robert - öleltem szorosabban mert még jobban el kezdtem sírni
- Hé-hé - fogta két tenyere közé arcomat - ne mondj ilyet , nincs olyan, hogy nem bírod mindig küzdeni kel bármi történjen, nem szabad feladni soha. Tudnod kell mikor kell tovább lépni és elengedni a dolgokat, nem kuporoghatsz a szobádban depressziósan végig azon gondolkodva, hogy mi lett volna ha. Nem, ezt nem teheted és nem is engedem nem fogom végig nézni ahogy tönkre teszed magad, te is tudod jól  vannak az életünkben emberek akik csak jönnek aztán távoznak is, de aki igazán szeret veled marad bármi történjen is.
- Te ugye mellettem leszel mindig ?
- Erre te is jól tudod a választ - húzta félig mosolyra a száját - soha nem hagylak magadra mindig  itt leszek neked és ahogy csak tehetem megvédelek minden fájdalomtól és szenvedéstől. De kérlek ígérd meg ,hogy nem teszed tönkre magad.
- Ígérem, de most már menjünk haza

Mikor hazaértünk Susan már az ajtóban várt minket.
- Mi történt ? - ölelt át
- Mindjárt elmesélem, de előbb kérhetek egy  bögre forró teát ?
- Persze kincsem, menj fel a szobádba mindjárt viszem - puszilt meg
- Gyere - biccentett Robert az emelet felé
Felmentünk én gyorsan bebújtam az ágyamba Robert pedig leült az ágyam végén, lassan Susan is csatlakozott hozzánk.
- Na mondd drágám, mi történt ?

- Szakított velem Gregg - néztem bele a tenyeremben lévő bögréből felszálló gőzbe
- Hogy micsoda ? - csattant föl Sue - De mégis miért ?
- Elköltözött, és azt mondta, hogy boldognak akar tudni, nem pedig úgy,hogy őt hiányolom.
- Sajnálom drágám , de ez így még mindig jobb mintha minden nap azon kéne izgulnod, hogy vajon ő mit csinál, mikor látod újra.
- Tudom, de akkor is olyan rossz - bújtam oda hozzá
- Száz meg száz ember van\lesz akikre mindig számíthatsz és nem hagynak cserben
- Tudod mit?! Igazad van, nem fogok szomorkodni, most úgy is jön ez a sorozat, ha jó leszek talán kapok több szerepet is és akkor legalább meg lesz az életcélom.
- Látod így kell felfogni. - mosolygott Robert  - Jövő héten úgy is már mennünk kell mert kezdődik a forgatás.

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT ROBERT!

04.04 A legcsodálatosabb nap mert ez a király :  Robert John Downey  Jr születésnapja.

Szavakban se tudom önteni mennyire tisztelem, becsülöm ezt az embert, a legnagyobb példaképem! 

 Annyira sok mindet köszönhetek neki, hogy egész életemen át hálálkodnom kéne

. Akárki akármit mond, ő a legcsodálatosabb,legtehetségesebb,legaranyosabb ,leghumorosabb,legjobb ember a világon!! 

Köszönök neki MINDENT !
 BOLDOG  49. SZÜLETÉSNAPOT!

ll.évad 4.rész

Na sziasztok!

MEGÉRKEZETT AZ ÚJ RÉSZ, sajnos\nem sajnos. Majd döntsétek el melyik.:)

Most már igyekszem utolérni magamat!! 

Kommenteljetek,pipáljatok,iratkozzatok fel!XOXO 





*Amy Szemszöge*

- Ahh, de jó végre hazamehetek. - mondtam Robertnek, örömtől repesve a kórházi ágyam szélén ülve
- Igen-igen, hidd el  nem hogy te, még én is örülök nagyon.
- Na és mit mondtak pontosan, mikor is mehetek végre ?
- A doktor úr mindjárt jön, megvizsgál még és ha nincsen semmi, akkor mehetünk.

- Na szia Amy - köszönt kedvesen a doktor úr - Hogy érzed magad ?
- Remekül - sugárzott belőlem a boldogság
- Rendben, reméljük így van.
Megvizsgálta a látásomat és mindent amivel biztosíthatta magát és engem is abban, hogy rendben van minden.
- Hát Amy...igazad volt, remekül vagy. Haza mehetsz.
- Ez remek hír doktor úr- pattant fel Robert - Hálásan köszönünk mindent.
- Áhh - legyintett- Remélem nem kell többet itt találkoznunk. - fordult ismét felém
- Na menjünk kicsi lány - karolt át Robert

Leslattyogtunk a lépcsőn,ki az utcára a kocsiig.
- Szállj be mindjárt jövök én is  csak még beszélnem kell valakivel - nyitotta ki a kocsiajtaját
- Rendben van
Előszedte a zsebéből a telefonját, felhívott valakit, hadart gyorsan valamit nem hallottam, hogy mit..és aztán jött is.
Nagy vigyorral az arcán beugrott mellém a kocsiba és indultunk is.
- Minek örülsz ennyire ? - néztem rá
- Semmi semmi..

Mikor végre hazaértünk egyből rohantam befele..ahogy kinyitottam az ajtót megpillantottam az osztály társaimat "MEGLEPETÉS" kiabálták, fel volt díszítve a ház és egy nagy "Üdv itthon" felirat ölelte át a szobát.
- Ti, hogy kerültök ide ? - kérdeztem vidáman
- Tudod már nagyon hiányoztál nekünk - ölelt meg Ryan
- Nekünk is nagyon - ugráltak körül az ikrek
- Hidd el nekünk is - öleltek meg a többiek
Egy embert még mindig hiányoltam, szét nézte de sehol sem láttam.
- Kit keresel ? - szegezte rám a tekintetét Ryan
- Ninát nem látom sehol sem...- szomorodtam el
- Ott ül a lépcsőn, beszélj vele
Oda lopództam lassan.
- Hát te mit csinálsz itt egyedül  ?
Ahogy meghallotta a hangom lassan rám nézett, nem válaszolt, remegő szájjal próbált valamit kinyögni.
- Ne haragudj - mondta végül és sírva ölelt meg - Tudom, hogy nem volt szép tőlem, hogy Greggen keresztül akartam összejönni Daviddel és, hogy erről neked egy szót sem szóltam. Úgy érzem én is hibás vagyok a történtekben...
- Ne kezd te is, Robert is magát hibáztatta, de nincs okotok ezt hinni. És nem, nem haragszom.
- Biztos ? - nézett rám könnyes szemeivel
- Igen, biztos - mondtam határozottan - Na gyere, menjünk oda a többiekhez. Hé, srácok gyertek menjünk fel az emeletre!
Bementünk a szobámba.
- Elmeséled mi történt ? - huppant le a kanapéra Kevin - A suliba nem mondott senki,semmit.
- Kevin -  lökte meg Daniel a könyökével
- Most mi van ? - kérdezte értetlenül
- Ne haragudj - szabadkozott Daniel
- Semmi gond, szívesen elmesélem, ha érdekel titeket - néztem végig mindenkin

Az elejétől fogva szóról szóra mindent elmeséltem nekik, fájdalmas tekintettel hallgatták végig a történetemet.
- Ez szörnyű - szólalt meg végül Bella - mi meg semmit sem tudtunk erről.
- A tanárok sem mondtak semmit. - folytatta Nina
- Lehet nem is tudtak róla - nyugtattam őket
- Dehogy is nem
- Jól van, nem számít, most már itt vagyok és jól érzem magam. - mosolyogtam - Na jó, kinek van kedve filmezni vagy valami ?
- Ohh, filmezzünk - lelkesedett mindenki
- Akkor gyertek, mutatok egy titkos szobát
Az emeleti folyosó végén volt egy nagy ajtó, ez a mozi szobába vezetett.
- Na ne - kapkodták a tekintetüket tátott szájjal
- Helyezzétek magatokat kényelembe és válasszatok egy filmet.
- A Wall Street farkasa - hallottam többjük szájából
- Jaj, ne már - nyafogtak a lányok
- Leonardo Dicaprio van benne - szólt oda nekik Tony
- Akkor mehet - sikítoztak

* Robert szemszöge * 

- Mikor akarod tudatni vele, hogy ezentúl testőrök figyelik minden lépését ? - lépet elém Sue
- Öhm - túrtam bele zavaromban a hajamba - nem is nagyon akartam tudatni vele, az a helyzet.
- Megőrültél ? - húzta fel a szemöldökét - Megint hazudni akarsz neki ?
- Nem - sóhajtottam - Jól van, majd elmondom neki
- Ajánlom is - nyomott egy puszit az arcomra
Bementem a nappaliba és elnyúltam a kanapén.  Felkaptam a telefonomat és megosztottam egy kérdést a rajongóimnak, reméltem, hogy ők őszintén megmondják mi a helyes megoldás.
" Ne hazudj neki, mondd el őszintén tudni fogja, hogy azért teszed mert félted és szereted, meg fogja érteni hidd el!"  - olvastam a hirtelen jövő választ.
- Igazuk van, beszélnem kell majd vele- gondoltam magamban
- Amy, gyere egy kicsit - szóltam neki mikor kikísérte a többieket
- Na mondd - ült le mellém
- Az a helyzet, hogy a történtek miatt testőröket fogadtam fel melléd, remélem megérted
- Oh - szomorodott el egy kissé - megértem.

                                                                    *Amy Szemszöge*

- Figyelj, ezt a te érdekedből teszem, szeretnélek biztonságba tudni- ölelt meg Robert
- Tudom, és köszönöm is
- Örülök, hogy megbeszéltük,  na és mit szóltál a kis meglepetéshez ?
- Nagyon örültem, köszönöm - hajtottam a fejem a vállára
- Megérdemelted,  na meg az osztálytársaid is nagyon aggódtak érted és hiányoltak, hihetetlen mennyire megnyerő személyiséged van még csak egy kis ideje vagy itt, de máris így ragaszkodnak hozzád a skacok.
- Meg is teszek mindent, hogy így legyen

Olyan jól elbeszélgettünk Roberttel erre egyszer csak megszólal a telefonja..
- Szuper - jött a válasz tőlem kicsit flegmán és sóhajtottam egyet
Bementem a konyhába csináltam egy jó forró kakaót, felmentem a szobámba,bekapcsoltam a tévét az egyik zenecsatornára vittem és az ölebe húztam a laptopom. Éppen az üzeneteimre válaszoltam, mikor Robert berontott a szobámba.
- Amy kincsem - ugrált - nem fogod elhinni
- Mit nem fogok elhinni ?
- Mit gondolsz ki vagy is inkább kik kaptak szerepet egy sorozatban ?
- Te  és  még ki ? 
- Az unokahúgom akit Amy Mitchellnek hívnak
Elmondtam Robertnek, hogy mennyire nagyon örülök , el sem tudom hinni és, nem nagyon értettem hogy én miért. De utána kiderült, ezek közül egyiket sem mondtam csak bámultam magam elé...

Sziasztok!
 Na az a helyzet, hogy a napokban elvesztettem egy olyan embert akit nagyon szerettem...mióta elment nem tudok koncentrálni semmire és a kedvem is elment mindentől..Nem tudom mikor tudok új részt hozni de megígérem próbálom összeszedni magam.:(  Megértéseteket köszönöm.

ll.évad 3.rész

- Itt maradsz estére is drágám ? - kérdezte Susan Greggtől
- Természetesen
Nem ezt a választ vártam, az arckifejezésem is elárulhatta.
- Bocs, hogy csalódást okoztam - tátogott Gregg úgy hogy le tudjam olvasni a szájáról
- Maradj nyugodt, ne reagálj, ne húzd fel magad - mondogattam magamban
Csak küldtem felé egy mosolyt és nem is érdekelt tovább a dolog.

Egy percre sem hunytam le a szemem egész éjszaka, még pislogni is alig pislogtam, meredten figyeltem, hallgattam a beteg minden szusszanását. Reggel jött egy ápoló,  kicserélte az infúziót és gyógyszert adott Amynek.
- Robert, tegnap miért vonszoltad ki szegényt ? - kérdezte aggódva
Szerencsére csak én voltam bent mert Gregg hazament Susan pedig le ment a büfébe.
- Csak megkérdeztem tőle, hogy mi is volt ez a Ninás ügy - legyintettem - őszintén megmondom nagyon nem tetszik nekem ez a kölyök, nem illik hozzád..
- Én már akkor megbeszéltem vele, nem tudtál volna egy kicsit lenyugodni és nem egyből intézkedni ? Szerinted neked kell megoldanod az én ügyeimet ?  Most is magadra gondoltál ezzel, ha nekem akartál volna jót akkor nem így cselekedtél volna. Reméltem, hogy most legalább nem leszel önző. Legalább ilyenkor ne idegesítettél volna fel - fogta a fejét - tényleg nem értem, hogy ez neked miért volt jó..fáj de..csalódtam benned, nem ilyennek ismertelek. Tudod, hogy mennyire szeretem Gregget, mégis ezt csinálod.  Megtennéd, hogy most békén hagysz ?
- De..Amy
- Akkor másképp mondom: Menj ki innen és hagyj békén egy kicsit!
Egy szót sem szóltam többet, felálltam és elindultam kifelé de az ajtóban megálltam számítottam rá, hogy meggondolja magát, de arra hiába vártam, sóhajtottam egy nagyot és magára hagytam, ahogy kérte.
- Drágám - slattyogtam oda  Susanhez - fel tudnál menni Amyhez ? - kérdeztem halkan és kedvetlenül.
- Te mész valahova ? - lepődött meg - Eddig egy tapodtat sem mozdultál mellőle.
- Tudod..az történt, hogy..szóval - próbáltam kinyögni valamit - Mindegy, nem számít...csak ne hagyd egyedül, legalább te ne. - megpusziltam és szó nélkül leléptem.

Ahogy beszálltam a autóba egyből csörgött a telefonom.
- Mondd - támasztottam meg unottan a kezemmel a fejem
- Jó napot uram, Frank Morrison vagyok, megtaláltuk a személyt aki elrabolta az unokahúgát. De az a helyzet, hogy magának is be kell jönnie a rendőrségre ugyanis maga volt ott amikor mindez megtörtént.
- Ne már, komolyan azt hiszik, hogy én is benne vagyok ebben ?
- Sajnálom, nem tudok mást tenni.
- Rendben.

Hátra dobtam a telefont az ülésre, és a fejemet fogva ordítottam..elegem volt mindenből. Elindultam a rendőrségre, olyan gyorsan hajtottam, hogy pár perc alatt oda is értem. Nem tudom, hogy honnan jöhettek rá, de egy csomó riporter és kamera várt az épület előtt. "Jobb már nem is lehetne,, - gondoltam.  Ahogy közeledtem feléjük egyből jöttek a kérdések :
- Mi volt az oka, az unokahúga elrablásának  ?
- Elkapták a tettest ?
- Maga is benne volt a dologban ? Na ezt már nem hagyhattam szó nélkül.
- Mi okom lett volna ilyet tenni ? Látszik, hogy nem ismer és nem tudja mennyi mindent megtennék azért,

hogy az életemben a két legfontosabb nőt, a feleségemet és Amyt mindig boldognak lássam..bármit megtennék értük és még azt kérdi, hogy segítettem-e a rablást..- megfogtam a férfi telefonját amivel az egészet rögzítette és elhajítottam.
Nem foglalkoztam vele mit kérdezgettek még..elmondtam amit akartam, beléptem az ajtón ahol már várt a rendőrfőnök.
- Jöjjön - szólt oda nekem
Be kellett mennem egy szobába ahol volt egy asztal és két szék..ezek tényleg vallatni fognak.
- Mondjon el mindent őszintén és akkor hamarabb végzünk. - ült le velem szembe Frank - Miért hagyta ott Amyt egyedül aznap ? - folytatta a beszédet
- Azért mert mondta, hogy megvár odakint, ne mondja, hogy ez annyira hihetetlen..
- Nem mondtam ilyet, mikor vette észre, hogy elrabolták az unokahúgát ?
- Hát, fizettem volna és akkor hallottam egy sikítást..egyből kirohantam és annyit láttam, hogy egy férfi belökte a furgonba Amyt és elhajtott, ennyi. De ezt már elmondtam magának, akkor most miért vagyok is itt igazából ?
- Mert az a férfi a vallatáson végig csak azt mondta, hogy "Downey tudja ki vagyok és, hogy mit miért tettem,,  ezért maga is gyanúsított lett.
- De basszus, azt sem tudom ki az a szemét ! - csaptam az asztalra - Megismertem volna a hangját a telefonban.
- Én reméltem is, hogy így van
- Itt van ? - utaltam  a férfira
- Igen, és beszélni is szeretne magával, beleegyezik ?
- Bele,  akkor legalább meglátom mennyire is tudom ki ő.
Elvezettek egy nagy ajtóhoz, mikor kinyílt előttem és beljebb léptem megszólalt egyből nekem háttal ülve :
- Tudtam, hogy ide fog jönni
- Ki maga ? - szegeztem neki a kérdést
- Nem emlékszik rám ? - fordult felém - Igaz már pár év eltelt azóta, de én mindenre emlékszem. Akkor még a drogos éveit taposta én meg még kiskölyök voltam...éppen egy dílerrel tárgyal a kocsiban, az utca túloldalán pedig megjelentek a rendőrök. Én arra sétáltam, oda hívtak és a kezembe nyomták az anyagot. Maguk persze eltűntek mire a rendőrök elértek odáig, de engem meg észre vettek. Hogy ki tudtam-e magyarázni ? Nem.
Tátott szájjal hallgattam végig a történetet.
- Nem csodálkozom, hogy nem emlékszik
- Emiatt volt az egész ?
- Igen - állt elém
- Miért Amynek kellett emiatt szenvednie ? Miért nem nekem ?
- Mert így nagyobb fájdalmat okozhattam
- Remélem jó ideig itt fogsz rohadni - kopogtam az ajtón, jelezve, hogy elég volt a csevegésből.
- Most már elmehetek ? - kérdeztem a rendőröktől
- Menjen
- Köszönöm - lüktetett gyorsabban a vér az ereimben


Elidőztem a gondolattal, hogy menjek haza szellőztessem ki a fejem vagy induljak vissza a kórházba.
A szívemre hallgattam és a kórházhoz vezető út felé tekertem a kormányt. Nem tudtam elterelni a gondolataimat arról amit hallottam. Próbáltam visszaemlékezni de nem sikerült, mondjuk ezen nem is nagyon csodálkoztam. Most nem hajtottam olyan gyorsan, de végre csak oda értem. Leállítottam az autót a kórház előtt, kipattantam és szépen meggondoltan lépkedtem befele. Ahogy beértem egyből megláttam Gregget, hogy siet felfelé a lépcsőn.
- Hé, öcsi várj - szóltam oda neki
- Na mi az már megint ? - állt meg
- Szeretnék elnézést kérni, nem volt szép ahogy viselkedtem veled. Esküszöm, hogy soha nem állt szándékomban bántani téged, de úgy látszik az ilyen helyzetek a legrosszabbat hozzák ki belőlem.
- Nincs harag - mosolygott és nyújtotta felém a kezét.
Belecsaptam a tenyerébe aztán pedig kezet fogtunk. Jobb lett a lelkiismeretem, hogy elnézést kértem.
- Amynek elmondtad ? Csak mert olyan ideges volt, mikor visszajöttem.
- Nem mondtam el neki, nem azért volt ideges. Egy kicsit összevesztünk ez lehetett az oka.
- Nekem ezt nem említette, annyit mondott csak, hogy elmentél.
- Ez is igaz...Hova mész ? - húztam le a lépcsőről - Ezen az emeleten van.

Nagyon reméltem, hogy Amy nem vág valamit a fejemhez mikor belépek az ajtón.
- Sziasztok! - köszöntem be - Sue, beszélhetnék négyszemközt vele ? - kérdeztem komolyan.
Ő csak bólintott és kiment.
- Figyelj, elmondok neked mindet őszintén. - ültem le mellé. - Én is gyanúsított vagyok, mert egy olyan srác követte el ezt a bűncselekményt akivel én, nem szépítek, csúnyán kicsesztem. Kérdeztem, hogy miért nem nekem kellett inkább bűnhődnöm, neki erre az volt a válasza, hogy így nagyobb fájdalmat tudott okozni és basszus igaza van. Ami pedig pár órája történt, arról csak annyit, hogy nem gondoltam komolyan elmondtam Greggnek is, bocsánatot kértem tőle és ezt teszem most is.
- Hihetetlen vagy, egyik percben szemmel meg tudnád ölni az embert, a másik percben pedig minden rossz dologért amit valaha tettél bocsánatot kérsz. Tényleg kiismerhetetlen vagy. - mosolygott rám szelíden.
- Ez azt jelenti, hogy imáimat meghallgatta az Isten és nem utálsz ?
- Azt - nevetett
- Többet nem csinálok ilyen baromságot, főleg olyannal aki sokat jelent neked - öleltem magamhoz.